Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)

Dümmerth Dezső: Kisnemesek Pest és Nógrád megyében a 17. században

köszönhette. „Dancsó János... paraszt ruhában járt, de pénzes ember volt..." — emlékeznek a tanúk — „öt atyafi... egy testvérek voltak, és együtt szerezték a nemeslevelet..." Ez 1663-ban történt. Az 1720-ban Pest megyében történt utólagos igazoláskor Dancsó István, Koháry István hajdúja így emlékezik vissza az armális-szerzésre a jegyzőkönyv szerint: „...mikor meghozta Rákóczy János, Pográny Ferencnek fő embere az armálist, ezen fatensnek az üstökit húzta meg néhai Dancsó János, mondván; úgy, mint gyermeknek: beste kúra, neked szerzettem én ezt az igazságot, csak jó légy. (D 9.) A nógrádi Horpácson lakó 70 éves Bottka András tanú vallja azután ugyanerről a Dancsó Jánosról: „...Drégely vára alatt lőtte agyon az német Dancsó Jánost, és ugyanezen fatens több társaival az út mellett egy cserfa alatt temette el. (U.o.) Palásti János nevű tanú is azok között volt, akik eltemették a németek által megölt Dancsó Jánost. Ő aztán a továbbiakat mondja: „Neki nem volt gyermeke, de testvérének, Györgynek fia volt Péter és János. Péter Hatvan alatt elveszett török által, kinek János nevű fia volt... és ezen Jánosnak fia mai napig is él, János nevű, Horpácson, Nemes Nógrád vármegyében." (U.o.) Már ezekből a rövid emlékezésekből is felbukkan a korabeli történeti valóság: hogy német és török egyaránt pusztította a magyar családokat. Nógrádban ugyanis, még a hódoltság megszűnése előtt nem csak a törökkel kellett harcolni, de Thököly kurucainak felkelése a kegyetlen német gyarmatosítás „királyi Magyarország által kihívott reakciója volt. A Dancsó-család tagjai fegyveres kézzel vettek részt, sok más, magyar családdal együtt hazájuk védelmében. De volt a családnak egy másik, jobbágysorban maradt ága is, amelyik nem harcolt, pénze sem volt, s nem szerzett nemeslevelet. A nógrádi Tereskén „Vincze Pál néhai Dancsó Pálnak szemire vetette, miért nem lettél te olyan vitéz ember, mint az bátyád, mi főhadnagy volt az Palánkon, most nem nyomorganál úgy. Mely szavaira Dancsó Pál csak vállal vonított, mondván, nem adta nékem azt az Isten." (U.o.) Végül mégis, a kurucfelkelés elbukásával a magyarok a törököt kiűző német hadműveletekbe kapcsolódtak bele, hiszen a Habsburgok képviselték a magyar király zászlóit, s ha függetlenséget ők sem adtak, de legalább az európai életviszonyok visszatértét lehetett remélni. 1683tól, mikor a török szultán, hatalmának leáldozása előtt még Bécset is megkísérli elfoglalni, indul meg végre, hosszas késlekedés után, európai összefogásból a felszabadító hadjárat, melynek évei során Magyarországról 1686—1699, illetve 1718 között eltűnnek a törökök. A számtalan család, társadalmi réteg sorában a pestmegyei kisnemesek képviselőit is ott találjuk megint. A végvári katonaság régi, nagyszerű hagyományai megújulnak. Az újonnan armálist szerző családok fiai között éppúgy akadnak vitéz emberek, életüket kockára tévők, mint a 16. század régi, végvári katonái között. A Buda felszabadítását megelőző harcokban például Barbél György, akinek apja szerezte a nemeslevelet, együtt küzd Léva, Kékkő és Korpona régen harcoló nemeseivel. Visszaszerzi к a török hadsereg által elhajtott állatokat. Miután Szegedig követik az ellenséget, Barbél György „egy gőgös töröknek" párviadalban veszi a fejét. E György Pásztoréi származott, s Balaton Ádám kapitány mellett harcolt. (B 45.) De fia, Gergely sem marad el apjától. Ő a Budát felszabadító seregben harcol, azok között van, akik Buda várának falaira hágnak fel bátor küzdelemben. Az 1761-ben kelt jegyzőkönyv idején, öreg tanúk visszaemlékezéseiből olvassuk, hogy Barbél Gergely, aki később Üllőn és Kókán lett iskolamester, nagyon bátran viselte magát Buda visszavételekor. Senkitől nem ijedt meg, csak egy sötét bolthajtásban hírtelen eléje toppanó janicsár zavarta meg egy alkalommal. De ezt is „félelméből magát összeszedve, szörnyű halállal ölte meg. (U.o.) A háború azonban azokat sem kímélte, akik nem fogtak fegyvert a kezükbe, sőt, akiket hivatásuk, a papság eleve a béke- és emberszeretet, de egyúttal az igazság-érzet felé is hajlított. 71