Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)

Tóth István György: Szabadosok és kisnemesek

Mind a két Falusi tiszttartó, majd körmendi kocsmáros volt, és a jelek szerint az „oko­san felhasznált , kereskedésbe fektetett kocsmapénz volt meggazdagodásuk egyik alapja. Id. Falusi György deák, aki, mint maga mondta, „gyermekségitől fogva itt lakott", 1608-ban tűnik fel, mint körmendi kocsmáros, 1614-ben már tiszttartó, és utána is felváltva többször betöltöt­te ezeket a tisztségeket. A kocsmáros a tiszttartóhoz hasonló, fontos, bizalmi állás volt, ellenőriz­te a hordókat, a többezer forintos jövedelmet, a bort a keze alatt dolgozó asszonyok mérték. A Falusiaknak saját szőlejük is volt, és az is biztos, hogy saját borukat is kimérték az uraságé mellett-helyett. Sokszor kérték azt az apa és fia, és öregbik Falusi Györgynek egyik kérésén Batthyány Ádám kézírásával rajta a válasz is: „Tisz akost (ti. hordót) engedeők"; ifj. Falusi György pedig azt írja: „Nem tagadom azt is, Nagyságos Uram, hogy magam borát három-négy átalaggal ky nem áruitattam volna. Lehet, hogy a felháborodottan tagadott vádak a bor vizezéséről és a kisebb pintről sem voltak alaptalanok, id. Falusi György kis pintjét minden­esetre még évekkel halála után is emlegették. A kocsmapénzből eltűnt hatalmas összeget azon­ban rájuk bizonyították, és az ijedten mindent fiára hárító apa se tagadja, csak az ellen tiltako­zik, hogy a pénz egy részével ő kereskedett volna. Hogy a kocsmapénz adta az alaptőkét, vagy sem, nem bizonyítható. De a Falusiak ke­reskedéséről néhány adat fentmaradt: esetenként különösen szép portékákat földesuruknak is eladtak. 1639-ben id. Falusi György a Duna mellett mentében „néminemő dolgaiért két erős 12 paripát, egy tung olajat és egy vég gránát posztót vett, amit a földesúrnak megvételre felkínált. A tavalyi árra tett utalás elárulja, hogy nem egyszeri esetről lehetett szó. Az összesen 228 tallér­ra értékelt portékát a földesúr egy fél jobbágytelek átengedésével fizette ki, árából következően a hozzátartozó irtásföldekkel együtt. 1633-ban id. Falusi Györgytől egy török lovat minden rajta levő szerszámmal együtt 300 aranyért vett meg, amely összegért egy nemes fundust inscri­bált neki; egy „aranyas" kardért pedig hat holt szántóföldet adott. Annak a 26 levélnek, amely a Falusiak által elzálogosított vagy eladott földekről szól, a legnagyobb része 1641 elején kelt, amikor sürgősen össze kellett gyűjteniük a kocsmapénzből hiányzó több mint kétezer forintot. A legnagyobb értékű zálogosításról nemcsak a kivonat, ha­nem az eredeti záloglevél is fentmaradt: Francsis Gáspárnak és Péternek 1640. október 19-én — tehát nem sokkal azután, hogy a hiányt Batthyány Ádám felfedezte —, ifj. Falusi György hét, Szarvaskenden és Nádasdon élő jobbágyot zálogosított tovább, tizennyolc hold földdel együtt összesen 600 forintért. Ugyanez év karácsonyán Falusi György deák egy nagy mákfai jobbágya panaszkodott a tiszttartónak, hogy őt zálogba akarják vetni, de nem akarja „hogy nem őtet ne­mes emberek kézrül kézre adjanak, inkább pusztán hagyja az házat és elszökik." Az összeírt jogbiztosító leveleken 1578 forint értékben zálogosítottak el. További 69,5 hold és 20 szekér szénára való rét elzálogosításáról csak az 1646-os urbáriumból értesülünk, ezeknek tehát zálog­összegét sem ismerjük. A zálogolások mellett jelentéktelen az elörökítések száma, a levelek összeírásában 1 házhely, 1 telek, 44 hold szántó és 4 szekér szénát termő rét szerepel, összesen 263 forint érték­ben, az 1646-os urbáriumban további 22 hold elszórtan. Mindkét Falusi György ír a korcsmapénz-ügy után az elzálogosításokról: „Mind mástul szedtem és kértem föl kölcsön, kit usorára, kit mi képen". Az általánosan jellemző készpénzhiány persze nem könnyítette meg ezeket az elzálogosításokat: „Az my kevés jozághomat szálogosét­hom, azok is késedelemell adgyák meg a pénzt". Az ifjabb deák hitelezői között a Batthyány magánhadsereg birtokos nemes főtisztjeit is megtaláljuk; Káldy uram 150 forintot, Francsics Gáspár körmendi vicekapitány 450 forintot kölcsönzött neki. Két sógorának 70 ül. 60 forinttal, egy asszonynak Bécsben 150 forinttal volt 57

Next

/
Oldalképek
Tartalom