Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)

Vajay Szabolcs: A társadalmi átalakulás lélektani lecsapódása a királyi könyvekben

Zágrábi Dabi Mihály, udvari fogorvos. Boldogan és büszkén, esetleg cégérként fitogtatva friss sütetű nemességének ékét: a kék mező ezüst szarufáját kisérő három ezüst zápfogat ... Ha az ősi nemességnek a címer nem is kelléke, csak ékessége, az újdonsült nemesség esetében az összefüggés újabb megfogalmazást igényel: a címer ténybizonyító vélelemmé minősül. Kerek egy évszázad teltén, a Királyi Könyveknek Ferdinánd választott király meghagyására 1527-től kezdődőn induló új sorozatában már elvként alkalmazzák, hogy nemesség és címer egymást feltételezi: egyiknek fennforgása sem vélelmezhető ezentúl a másikénak léte nélkül. Az átalakulás előjátéka ezzel le is zárul, még — mint említettük — a politikai változások nyitánya előtt. Most pedig váltsunk át a végkifejlethez. A magyar államtesten belüli török harcok Karlócával zárulnak, a Temesköz egyetlen kivételével. A társadalmi átalakulást viszont meszsze tovább sodorja tulajdon dinamikája. Történelmi vetületét a Neoacquistica Commissio, a trónutódlás örökletessé nyilvánítása, Rákóczi szabadságharca, a Pragmatica Sanctio és a pozsonyi országgyűlés stációi jelzik. Ha társadalmi kölcsönhatásuk kielemzése meg is haladja e tanulmány keretét, kitevőjük töretlenül vezet a véghatárként javasolt 1754-hez. Ebben az esztendőben rendelte ugyanis el Mária Terézia királynő az országos nemesi összeírást. A jó gazdaszszony gondosságával — mert kétségkívül az volt — tudni kívánta: vajon kik azok, tényleg, akikre nem terjedhet ki a fiskaiitás?

3 Mert ha a török világ szüntelen harcaiban a nemesség katonáskodást jelentett, a béke helyreálltán központi témájává az adómentesség lépett elő. A 17. század jellemző társadalmi kérdése: ki katonáskodjék saját költségén, ekként róva le a tributum sanguinis-t? , a XVIII. században oda módosult: ki nem köteles leróni, a szerzett érdemekre figyelemmel, a tributum pecuniae-t? A kérdésfelvetés közös nevezőjeként jelentkezik éppen a magatartástani jelleg. Az 1754—55. évi országos összeírás után minden újabb nemesség- és címeradomány gondos hivatali pontossággal kerül ismét az elmúlt évszázad folyamán ugyancsak hanyagul vezetett Királyi Könyvekbe.

14 Nincsen többé kivétel és bárki utánajárhat a tényálladék fennforgásának. Elsősorban a fiskus, amelynek elemi érdeke a jogosultak számának leszűkítése. Ekként adódik a két társadalomtörténeti időhatár: 1430 előtt senki át nem törte a jogosultaknak eleve adott, zárt keretét; 1754 után pedig egyetlen külső áttörés sem képzelhető többé másként el, semmint az erre előírt módon. E két határpont között folyamat feszül, amelynek csomópontját — hozzáállás szerint tekinthető tető- vagy mélypontnak — az 1608-as esztendő jelzi. E harmadik társadalomformáló dátum már egybe esik a politikai történelem tény ál ladékával. Az 1608-as országgyűlés Rudolf három évtizedes önkénye után az alkotmányos közélet visszaállítására törekszik. — Minden ilyetén megújhodás társadalmi résztvételt igényel. Ám a módfelett felduzzadt nemességnek kiváltságadta, személyes ténykedése nyilván bénítólag hatna, miként azt utóbb a párhuzamosan fejlődő, de kellő időben le nem sáncolt lengyel példa majd bizonyítja. Magyarországon tehát 1608-ban ésszerű korlátját szabják a közjogi burjánzásnak. Alkotmánytani tekintetben a jogszűkítő jelleg nyilvánvaló. Törés az ősi hagyományon, s csak a királyi szentesítés palástja fedi az eddigi állapoton esett csorbát. Az una eademque nobititás elve ekként szenved politikai síkon is hajótörést, mint ahogyan gazdasági és társadalmi vonatkozásaiban eleve megvalósíthatatlannak bizonyult. Az 1525-ig gyakorolt személy szerinti résztvétel — amelynek elvét a szétszaggatott ország is fenntartotta ugyan — legalábbis politikai illúzióját adta az ősi szernek, hogy mindenki „egyedin és egyeniogún" szólalhat közügyben. Ezt az illúziót illesztik az 1608. évi végzések a józan való szintjére. A politikai döntés már 1526 előtt is az országnagyok kezében összpontosult. Ez a tényálladék 1608-tól kezdődőn formai keretet is nyer a Felső Táblába tömörülő országbárók