Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)
Szakály Ferenc. Magyar nemesség a 17. századi hódoltságban
99 mest, s ez, hogy amikor Pest-Pilis-Solt vármegye 1673. augusztus 9-i közgyűlésén publikálták Pathay András előző évben szerzett ármálisát, „Az kecskeméti potior földes úr, Kohári István uram eő nagysága exemptionális leveleis el olvastatott, melyben consentiál azon nemességnek olly conditióval, hogy massok ellen légyen nemes, de eő nagysága ellen ne . Altalános jelenségnek tűnik, hogy az inscriptio vagy exemptio nélkül manumittált nemesek „ratione fundorum rendszeresen fizették egykori földesuruknak az adót, ami alkalmasint nagyobb terhet jelentett, mintha a község summájához kellett volna, vagyonosságuk arányában, hozzájárulniuk. 24 Lényegében ugyanez vonatkozik a tizedszedési gyakorlatra is. „My váci püspök urunk ő nagyságátúl árendában vagiunk — jelentette 1630-ban Kőrös tanácsa Pest-Pilis-Solt vármegyének —, az my penigh az idegen feiedelem (= török) dolgát illeti, azoktulis várossul mind bor, búza és ögiéb lábas marháinkat megh árendáltuk, de ez my attiánkfia, Farkas Gáspár urunk az my idegen fejedelemre néző és illendő tizedet illetné, megh nem akarja adni ez ok alat, hogy ő (:nobilis persona:), azért apellálta az dolgot az nömös székre (= a vármegye törvényszékére), az nagyságtok, uraságtok és kegyelmetek szyne eleyben. De hogy várossunknak, régi eleinknek szokássok és röndtartássuk az volt, hogi mígh heliben lévén országunk (= a török megszállás előtt), my régi öregh embörök ..., az kik vagiunk úgy mint 70, 75 és 80 esztendő táybelj embörök, nyilván és bizoniossan emlékezünk ez dologra, hogi annak előtteys voltak és laktak közöttünk nömös és szabados szöméliök magiar redre (sic! értsd: rendre), de az my az igaz tizedet és dézmát illette, mindenekből igazán ky attak az város bíráinak az tizedet, mint hogi füsztiük (= füstjük) itt közöttünk ment." A körösi tanács által fogott bírákként meghívott, tekintélyes ceglédi és kecskeméti emberek is hit alatt vallották, „hogi my közöttünk laktanak nömös és szabados szöméllik, de akármely puztán életté légien juhait akar mölkik nömös emböris az maga jószágán kívül, de az város koszé tizedet és föld terméssébőf való dézmáiát igazán az város közzé, az bírónak be atta, valakinek füstiük az város közöt mönt, hasonló képen vad szá" 9R mátis be atta . Az ily jellegű későbbi panaszok gyakorisága arra mutat, hogy az új nemesek végül a püspöki és a kamarai árendátorokkal sem tudták elismertetni a tizedmentességüket; még kevésbé azokkal a földesurakkal, akik elővételi jogaikkal élve csekély összegért kiárendálták, majd gondosan — sokszor természetben — behajtották településeik tizedeit. A Szepesi Kamara 1671-ben úgy vélekedett, hogy csak a nemesi föld mentes a tized alól akkor is, ha paraszt lakja, a parasztfundus azonban akkor is tizedköteles, ha pillanatnyilag éppen nemes gazdálkodik rajta. 26 A szép számmal ránk maradt dikajegyzékek egyértelműen tanúsítják, hogy ott, ahová a magyar állami adóztatás kiterjedt, a nemesek is rendszeresen lerótták azt. Személyenként meghatározott, változó nagyságú taxájuk — amit a vármegyék többnyire évente kétszer-háromszor, sőt némelykor négyszer is megvettek rajtuk — hozzávetőlegesen megegyezett a jobbágy porták állami adóterhével, sőt alkalmasint felül is múlhatta azt. 27 Bár, mint látható, a nemesek személyükben, a várostól külön adóztak, egyes mezővárosok a településre egy summában kivetett portális adóban való részvállalásra is rá akarták kényszeríteni őket. „Kecskeméthy és kőrössy taxa fizető nemesség képében nemes Köves István, Kamarás Ambrus, Deák Pál, Buda Péter, SZÍVÓS János deák és Császár Gergely panaszképpen jelentették" Pest-Pilis-Solt vármegye 1671. május 26-i közgyűlésén: „Noha sok taxát fizetnek mindenkor, a mikor nemes vármegye imponál lya, mindazonáltal az portákra imponálandó contributió meg fizetésére is erőltették azon városok bírája és paraszt lakosi." 28 Nem mentesített a nemesi cím a felettébb terhes és veszélyes parasztvármegyei szolgálat — főként a gonosztevőként viselkedő katonák üldözése és alispán kezére adása — és tisztségviselés alól sem. 1671-ben Heves-Külső-Szolnok vármegye statútumban utasította a gyöngyösi 31
