Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)

Praznovszky Mihály: Egy köznemesi életút szakaszai (Menyői Tolvay Ferenc: Sors és lehetőség)

Ide érkezett meg Menyői Tolvay Ferenc, poggyászában egy kéziratos matematikai tankönyvvel, amelyet Gyöngyösön már használt is az oktatásban. Országjárása során segítség kérés gyanánt minden iskolában megmutatta (sok helyen le is másolták) s az észrevételeket felhasználta javításra. Debrecenben merült fel annak gondolata, hogy a könyvet szélesebb körben kell terjeszteni aminek egyetlen módja a „praelum alá botsátás". Martonfalvi György és Szilágyi Márton is messzemenően támogatta a kiadás tervét ami meg is valósult 1675-ben. (Hogy Tolvay Ferenc ekkor tanított volna-e a Kollégiumban, vagy valamelyik alsó iskolában, most még nem állapítható meg.) Az Arithmetica nem kimondott tankönyv. Népszerű, népszerűsítő számtankönyvnek lehet tekinteni. Elsősorban a polgári szellemű városokban létfontosságú volt ekkor már a reáliák nagyobb ismerete. Igy a matematika tanítása is életszerűbb a mindennapi élethez, gyakorlathoz jobban igazodó lett. A matematika, azaz a számolás ismeretének felhasználói polgárok, kereskedők,- iparosok akiknek napi munkájukhoz volt szükség ilyen ismeretekre is. A korszerűség és a gyakorlati szempont vezérelte tehát ezt a kiadást, amit Tolvay Ferenc nem győzött eleget hangoztatni. Ugy látja — írja — hogy mi magyarok a bölcsességnek ezt az ágát kevesen tanuljuk és még kevesebben tudjuk. („A mint hogy egyebekben is tudatlanok vagyunk nagyobb részre — teszi hozzá bizonyára keserű tapasztalataira célozva.) Ez a matematikai műveletlenség egyébként nem magyar sajátosság volt. Voltak korábban olyan európai egyetemek, melyek azzal büszkélkedtek, hogy ott a tanulók osztani is megtanultak. Pedig igencsak szükséges az aritmetika tudása, folytatja tovább Tolvay Ferenc. Mert „ami itt ez kis könyvetskében tanultatik, elégségesnek ítélem lenni, a kibül az tanuló iffiak jövendőben az ők kereskedésekben, vagy magasságbeli gondviselésekben rendszeresen számot adhatnak vagy másoktól számot vethetnek". E praktikai szempont miatt is vált könyve segédkönyvvé s nem pusztán elméleti tankönyvvé. Azzal a szándékkal íródott, hogy lehetőleg néhány hét alatt bárki elsajátíthassa de puncto ad punctum s az ismereteket alkalmazhassa „mind az külső kereskedésben, úgy mint adásban, vevésben, tserélésben, osztásban stb." Bízik benne, írja tovább, hogy a tanulók e könyvet nem tartják unalmasnak, az aritmeticát pedig nem tekintik munkának, fáradságos munkának, hanem éppen ellenkezőleg „tsak recreationak", azaz felüdülésnek. Az Arithmetica a magyar matematikai történeti irodalomban jelentős helyet foglal el minden kezdetlegessége ellenére. 1499—1743 között 13 matematikát adtak ki (köztük Tolvayé a második magyar nyelvű!) nem számítva a szorzótáblákat és a matematikai disszertációkat. Ez a 13 mű 28 kiadást ért meg s ebből Tolvay Ferencé önmagában nyolcat. Egy kiadásban jelent meg György mester Aritmetikája (1499) Pühler Geometriája (1563) a kolozsvári aritmetika (1591) Apáczai Csere János enciklopédiája (1655), Berzevitzi Aritmetikája (1687), Onadi Aritmetikája (1693) a Canon Sinnum (1694) Jánosi: Trigonometrea (1737), Lipsicz Algebrája (1738). Két kiadást ért meg a debreceni aritmetika (először 1577) s öt kiadást Caesar aritmetikája (először 1668). A sort Maróthy György valóban korszakos jelentőségű aritmetikája zárja, amely 1743-ban jelent meg elsőízben.

10 Tolvay Ferenc müvét mint említettük először Debrecenben adták ki 1675-ben. Lőcsén 1693-ban, Kolozsváron 1694-ben jelent meg, majd ugyanitt ismét megjelent 1698-ban Misztótfalusi Kis Miklós nyomdájában készülve. 1701-ben újra Lőcsén jelent meg a Brewer nyomdában, majd 1703-ban Kolozsváron jelent meg Telegdi Pap Sámuel nyomdájából kikerülve. 1727-ben Pozsonyban jelent meg a könyvecske majd az utolsó kiadására 1729-ben került sor ugyancsak Lőcsén.

11 Példátlan sikerű iskolai segédkönyv volt ez ebben a korban. Több más népszerű kiadvány is közkézen forgott ekkor mint pl. Pethő Gergely Rövid magyar krónikája (1660 Kassa) 116