Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)

Szathmári István: A magyar irodalmi nyelv a XVII. század végén

zadban 1527-1576 között. Bp., 1963.; Gulyás Pál, A könyvnyomtatás Magyarországon a XV. és XVI. században. Bp., 1929.) A könyvnyomtatás révén a következő tényezők segítették a nyelvi kiegyenlítődést, a) A könyvek terjesztési lehetőségeinek óriásivá váló növekedése, ami azt jelenti, hogy az író immár az egész országhoz tud szólni. — b) A korábbi kéziratossághoz képest a hitelesebb szövegrögzítés a szerzőtől (vagy nyomtatótól) megadott nyelvi formának a hamisítatlan közlése a legkülönfélébb nyelvjárásokat beszélő olvasókkal. Ezért is fokozódik az íróknak a törekvése egy, az egész nyelvközösséget átfogó nyelvi változat megteremtésére. — c) A nyomda — esetleges — egységesítő beavatkozása. Különösen a 16. és 17. században volt gyakori, hogy a nyomda (a szedő, a korrektor stb.) különböző arányban és irányban bizonyos változtatásokat hajtott végre a szerző kéziratán, belevéve saját nyelvhasználati formáit a mű szerzőjének nyelvezetébe, sőt — néha — szinte teljesen a saját nyelvállapotának megfelelően formálva át (vö. Benkő Loránd, Magyar nyelvjárástörténet. Bp., 1957. 43—44. bibliográfiával). Ez a változtatás vagy átformálás adott esetben — kisebb vagy nagyobb mértékben — hathat a már megindult nyelvi egységülés, normalizálódás irányába, az addigi normajelenségek számát is szaporítva (pozitív irányban hatott pl. Tótfalusi Kis Miklós, Heltai Gáspár és Bornemisza Péter; negatív irányban Singrenius, Hoffgreff György stb.; I. Molnár József i.m. 328—38.). — d) Az a körülmény, hogy a nyomda lehetővé teszi az olvasás és írás széles körben való elterjedését. — e) Végül pedig a könyvnyomtatás fellendíti a vulgáris nyelvek iránti érdeklődést azzal is, hogy felveti a betűkkel való rögzítés kérdését, ennek következtében számba veszik a vulgáris nyelvek hangjait stb. A reformációnak még egy eredménye volt, amely sokban hozzájárult a nyelvi kiegyenlítődéshez, tudniillik az, hogy a magyar nyelvet győzelemre juttatta az irodalomban. „A reformáció jegyében" megszületett irodalom az új mondanivaló számára új formákat, új műfajokat hívott életre (ilyenek: a históriás ének, a tanítómese, a bibliai história, a széphistória; a hitvitázó dráma; a magyar nyelvű történetírás; a prédikáció; a lírában az ének, a zsoltár stb.). A reformátorok szinte mindnyájan írók is. De kiszélesedett az iskolák révén az olvasó réteg is, a reformáció irodalma már az egész magyar nyelvterületre kiterjedt. C) A 16. században válik számban is jelentőssé az iskolázott világiak: a I i t e r á t us о к vagy deákok rétege, és ezzel együtt megnő a magyar nyelvű gazdasági, jogügyi stb. írásbeliségben s így a nyelvi kiegyenlítődésben betöltött szerepe. A deákok rétege a mohácsi csatát megelőző, s még inkább az azt követő évtizedekben a műveltség elvílágiasodása, az egyház művelődési egyeduralmának a megszűnése, az árutermelés fokozódása a városok felemelkedése stb. következtében igen népessé válik. Többnyire a köznemesség s a polgárság soraiból kerültek ki, de a XVI. században már a jobbágyság tagjai közül is többen megszerezték a megfelelő iskolai műveltséget, s deákok lettek. A deákok az akkori életnek igen sok területén tevékenykedtek. Voltak közöttük íródeákok, nótáriusok, iskolamesterek, udvarbírák, várnagyok, tiszttartók, ispánok, intézők, városi tisztviselők, királyi adószedők stb. A deákság társadalmi helyzete és érdeke szerint — annak megfelelően, hogy kinek vagy kiknek a szolgálatában állt — eléggé differenciálódott, az azonos iskolázás következtében azonban — s ez a nyelvi kiegyenlítődésben betöltött szerepüket illetően egyáltalán nem közömbös — meglehetősen egységes műveltségű volt. A literátus rétegnek igen nagy érdeme, hogy a 16. században, tömegesebben a század második felében, megjelenik a magyar nyelv a latinnal szemben az irodalmon kívüli írásbeliségben is (I. missilisek, végrendeletek és más hivatalos okiratok). A deákoknak azonban megvolt a közvetlen és nagyon döntő szerepük a nyelvi kiegyenlítődés és normalizálódás intenzívebb megindításában, illetőleg — egyes vélemények szerint — nekik köszönhető mai irodalmi nyelvünk alapjainak megteremtése. Bárczi Géza „A magyar nyelv életrajza" című munkájában (195, 212) 107