Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2015-2016 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 4. (Tatabánya, 2016)

Cserte István: Komárom-Esztergom megyében forgatott filmek és helyszínek

Komárom-Esztergom megyében forgatott filmek és helyszínek 183 5. A Pogányok című film 1936-ban került bemu­tatásra, Martonffy Emil rendezésében, Herczeg Ferenc regényéből. Forgatására többek között a tatai várban került sor. A fiatal Benkő Gyula is szerepet kapott a filmben. 6. 1938-ban mutatták be a János Vitézei mű filmet Gaál Béla rendezésében. A film több részletét Banán (Bábolna mellett) forgatták. A templom­nál forgatott esküvői részletre még ma is sokan emlékeznek. A film magyar kópiái elvesztek, Kanadából sikerült 1994-ben szerezni egy még használható, felújításra alkalmas filmet. 7. 1938-ban került bemutatásra a tata-tóvárosi környezetben forgatott Szegény gazdagok című film Csepreghy Jenő rendezésében. 8. Az Egy éjszaka Erdélyben című filmet 1940- ben forgatták Tatán, az Angolparkban, Szelecz- ki Zitával, Bán Frigyes rendezésében. A filmet 1941-ben mutatták be. 9. A Tóparti látomás című film felvételei készül­tek Tatán, a Kék-forrás környékén és a kiskas- télyban. 1940-ben Kalmár László rendezésében mutatták be Jávor Pál, Simor Erzsi és Tolnay Klári főszereplésével. 10. Az utolsó dal című film egyes jeleneteit Tata­bányán vették fel. Bán Frigyes rendezésében 1941-ben készült el a film Jávor Pál, Simor Er­zsi, Sárdy János, Harsányi Rezső, Bárczy Kató főbb szereplésével, ami a bányászok életéből több hagyományt is megmutat. A helyszíneket tekintve tisztán felismerhető a felsőgallai Kál­vária hegyről filmezett részlet a vasútállomás­sal, háttérben az ipari területtel és a tatabányai erőművel. Az erőmű második hűtőtornya is jól látható, a harmadikat csak 1943-ra készítik el. A filmkockákon a Xl-es bánya aknatornya és a Népház is feltűnik. Az utolsó dal, 1941 — The Last Song, 1941 11. A Cigány című film Deésy Alfréd rendezésében Szigligeti Ede regényéből készült. A forgatások 1941 júliusában és augusztusban folytak többek között Tatán. Tata-Tóváros, Kálváriadomb, Mi- kovényi utca 60 és a Berta-malom voltak hely­színei. 12. 1941-ben Tatán, az Angolpark szélén található egykori pezsgőgyár mellett, és a Tatai várban forgatták a Háry János című filmet Dayka Mar­git és Páger Antal főszereplésével, Bán Frigyes rendezésében. 13. Kerek Ferkó címmel Móricz Zsigmond regé­nyéből készített filmet Martonffy Emil 1943- ban. Tatán az Angolpark kastélya adott hely­színt a filmnek. 14. Valahol Európában címmel forgatott filmet Radványi Géza Várgesztesen és a Vitányvárban, 1946-ban. 15. Az Én és a nagyapám című filmszatírát Gertler Viktor rendezte, 1954-ben készült. A film jele­neteit többek között Almásfüzitőn forgatták. Én és a nagyapám, 1954 — Me and My Grandpa, 1954 16. Martonffy Emil rendező munkájával Tatabá­nyán álmodták papírra, majd filmszalagra a Pa­lás Tóni című rajzfilmet a Tatabányai Bányász Képzőkor tagjainak közreműködésével. A filmben dolgozott többek között Troli István és Frecska István. A film 1953-ban készült, 1954- ben mutatták be. 17. Fábry Zoltán rendezésében 1956-ban készült a Körhinta című film, amelynek részleteihez Gyermelyen is forgattak. 18. A Kölyök című film Dunaalmáson a Duna mel­letti malom oldalában kapott helyszínt 1959- ben, Szemes Mihály rendezésében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom