Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2015-2016 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 4. (Tatabánya, 2016)
Macher Péter: A Magyar Általános Köszénbánya Rt. gazdasági teljesítménye a II. világháború időszakában 1939–1944
130 Macher Péter vezetősége elutasította. A háború kirobbanását követően tehát az állam a nagyvállalatokat lényegében kizsákmányolta, valamint a mozgásterüket is jelentős mértékben szűkítette. Ezáltal a legnagyobb széntermelők is egyre lehetetlenebb helyzetbe kerültek. A háború kirobbanását követően a munkásjóléti problémák is rövidesen megjelentek. Gondok jelentkeztek a bányászok élelemellátásában, ugyanakkor viszont jelentősen megemelték a munkaidőt. Egyetlen szünnapot sem tartottak, sőt, a vájárokat vasárnap is dolgoztatták.41 Egyre gyakoribbá vált, hogy egy vájárnak csupán 5 óra pihenés jutott két műszak között. A megfeszített munka következményeként ráadásul hamar elhasználódtak a vájárok bakancsai, melyeket nem lehetett egykönnyen pótolni. Ilyen körülmények között robbant ki 1940 őszen Honvédek a tatabányai bányatelepen, 1940-ben Members of the Hungarian Defence Forces at the mine site of Tatabánya in 1940 a tatabányai bányászsztrájk. A megmozdulás azzal vette kezdetét, hogy október 14-én hat munkás jelent meg Rehling Konrád bányaigazgatónál. A küldöttek egy kérvényt adtak át, amiben a munkásság nevében 30%-os béremelést, valamint a napi 8 órán túl végzett munkáért 25%-os túlórapótlékot követeltek.42 A munkások, bár délután négy óráig kértek választ, még a megszabott határidő letelte előtt beszüntették a munkát a brikettgyárban, majd az összes többi üzemben is. A vállalatvezetés szerint a követelések alaptalanok voltak, ugyanis a legfontosabb élelmiszerek árainak emelkedését nem hárították át a munkásokra,43 ráadásul a kormány éppen egy nappal korábban rendelte el a 7%-os bérpótlék kifizetését. Az egész megmozdulás mögött a Nyilaskeresztes Párt állt. A szélsőjobboldali pártnak ugyanis erős bázisa volt a bányászok között, amit arra használtak fel, hogy szervezett munkabeszüntetésre való bújtatással gazdasági zavarokat idézzenek elő, ami a Teleki kormány megbuktatásához vezethet. A tatabányai akcióval egy időben a MÁK Rt. tokodi, dorogi, ózdi, valamint a Salgó és a DGT üzemeiben is hasonló megmozdulások bontakoztak ki. Bár országos akcióról volt szó, a megmozdulás központja Tatabányán volt. Néhány nap múlva a kormány katonaságot rendelt ki Hennyey Gusztáv tábornok vezetésével, és 12 nap alatt elfojtották a sztrájkot (1. kép). Nagyjából 200 munkást és munkásnőt vettek őrizetbe. A nyilasok tehát nem érték el céljukat, a kormány a helyén maradt. A sztrájk azonban így is óriási gazdasági károkat okozott az országnak és a vállalatnak egyaránt. A vállalatvezetés szerint mintegy 10 000 vagon szénmennyiség kiesését okozta.44 A háborúba lépés következményeként szinte valamennyi munkakörben jelentős munkaerőhiány lépett fel, ugyanis számos bányászt frontszolgálatra hívtak be. A munkaerőhiányt csak fokozták az 1939:IV. te., az ún. második zsidótörvény által előírt leépítések, amelyek a vállalat fővárosi központjában szolgálatot teljesítő tisztviselőket érintették leginkább. Tatabányán (Felsőgallán) a kulcsfontosságú alumíniumgyár egyik zsidó származású vegyészmérnökét is csak óriási erőfeszítések árán tarthatta meg alkalmazásában a vállalat.45 A zsidótörvények végrehajtói ugyanis még az országos gazdasági érdekekre sem kívántak tekintettel lenni. Csanády László tatabányai bányaigazgató több alkalommal kérte a MÁK Rt. vezetését a munkaerőhiány orvoslására, azonban a társulat központja is tehetetlennek bizonyult a problémával szemben. Mindössze két román munkaszolgálatos századot sikerült szerezniük a földalatti munkákhoz, azonban a román munkaszolgálatosak lényegesen kisebb munkaértékkel rendelkeztek, mint a tapasztalt vájárok.46 1942 második felétől a termelés rohamosan apadt. Az országos tendenciának megfelelően nem tudták tartani az előirányzatokat. Gyakorivá vált a rablógazdálkodás, ami azt jelentette, hogy a földalatti aknákban elhanyagolták, vagy teljesen figyelmen kívül hagyták az alapvetően fontos ácsolási és karbantartási munkálatokat, és csupán a szén mihamarabbi kitermelésére törekedtek. A rablógazdálkodás értelemszerűen ellehetetlenítette az aknák hosszú távú használatát.47 1943-tól a bányászoknak hadüzemi ellátást biztosítottak, ami azonban nem oldotta meg a gondokat.48 A szénbányászat fokozatosan káoszba torkollott, 1944 végére az országban szinte mindenhol megszűnt a szervezett bányászat. Ez Tatabányára is vonatkozott, még ha a bányák a frontátvonulás időszakában, 1945 márciusában is termeltek. 41 Gyüszi 2007,222. 42 MOL Z 961. 2. csomó. 1940. október 14-i vb. jegyz. 43 A MÁK Rt. a kezdetektől fogva élelemtárakat (konzumokat) tartott fenn, ahol a munkások a piaci árnál olcsóbban juthattak hozzá a szükséges élelmezési- és ruházati cikkekhez. 44 MOL Z 961.2. csomó. 1940. október 14-i vb. jegyz. 45 MOL Z 250.1. csomó. 1941. április 4. ig. jegyz. 46 MOL Z 992. (MÁK Rt. Ügyvezető Igazgatóság) 26. csomó. Csanády bányaigazgató jelentése, 1943. április 14. 47 Berend - Ránki 1958,417. 48 Erdmann - Pető 1977,11.
