Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2015-2016 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 4. (Tatabánya, 2016)

Simonik Péter: A zsidóság gazdasági és társadalmi szerepvállalása Tatabánya elődközségeiben a 20. század első felében

A zsidóság gazdasági és társadalmi szerepvállalása Tatabánya elődközségeiben a 20. század első felében 119 Az elődközségek területén élő zsidó iparosok és kereskedők sok esetben éppen gazdasági teljesítmé­nyüknek köszönhették azt is, hogy bekapcsolódhattak a helyi, és/vagy a vármegyei közéletbe. A legtöbb adót fizető vármegyei virilisek névjegyzékeiben gyakran ta­lálkozhatunk a négy község területén működő iparo­sok és kereskedők neveivel, s részben ugyanezen nevek jelennek meg az Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida és Ta­tabánya területén működő különböző érdekvédelmi, kulturális és szabadidős tevékenységet végző szerveze­tek vezető tisztségviselői között is. Felsőgallán a képviselőtestületi tagok között talál­hatjuk az 1885-ben üzletét megalapító Lusztig Feren­cet, majd a kereskedést apjától átvevő Lusztig Andort, a községben fűszer-, liszt- és vegyeskereskedőként 1926-tól működő Féderer Samut, az 1894-től divatáru kereskedelemmel foglalkozó Abramovits Gyulát, vala­mint a legrégebbi felsőgallai zsidó családból származó Nobel Miksa kereskedőt.57 A felsőgallai iparosok kö­zül pedig Sebő Kálmán hentes és mészáros nevét kell megemlítenünk.58 Alsógallán a településen 1912 óta boltot üzemeltető Spiegel Samu,59 valamint Nobl Fe­renc kereskedő, Bánhidán Fischer Salamon kereskedő és az üzletét 1896-ban megalapító Braun Mór mészá­ros, vendéglős és kereskedő szerepel a helyi képviselők névsorában.60 A helyben működő, főként iparosokat és kereske­dőket tömörítő kulturális és érdekvédelmi feladatokat ellátó társadalmi szervezetek vezető tisztségviselői és tagjai között is viszonylag nagy számban találunk olya­nokat, akik egyúttal a zsidó hitközség életében is je­lentős szerepet töltöttek be. Az alsógallai Iparosok és Kereskedők Olvasó Körének alelnöke, a divatáru ke­reskedését 1931-ben megnyitó Blum Sámuel volt.61 A község legrégibb üzletét édesapjától megöröklő Breuer Pál pedig az Iparosok és Kereskedők Körének ellenőri teendőit látta el.62 A bánhidai Iparosok és Kereskedők Körének két éven át elnöki, majd újabb két éven ke­resztül pénztárosi teendőivel megbízott Spielmann Jenő 1926-ban nyitotta meg üzletét.63 A textil-, cipő-, üveg-, zománc- és porcelánáru eladásával foglalkozó kereskedő 1934-ben egyike volt azoknak, akik megala­kították a bánhidai Iparosok és Kereskedők Olvasókö­rének Dalkörét.64 57 O’sváth 1938, 806-807.; 731.; 675.; 834. 58 TbL V./103.2. 5. doboz 335/1939.1939. február 14. 59 O’SVÁTH 1938, 880. 60 Komárom vármegye 1916. évi legtöbb adót fizetőinek névjegyzéke a komáromi, tatai és nagyigmándi kir. adóhivatalok által az 1886. évi XXI. te. 25. §-a értelmében beterjesztett kimutatások alapján egybeállítva, József Attila Megyei és Városi Könyvtár Helyismereti Gyűjtemény. 61 O’sváth 1938,697. 62 O’sváth 1938,704. 63 O’sváth 1938,880. 64 O’sváth 1938,539. Abramovits Gyula divatáru kereskedése The millinery of Gyula Abramovits Az előbbiekhez hasonlatosan a felsőgallai Iparosok és Kereskedők Körének vezetői között is megtalálhat­juk a helyi zsidóság képviselőit. Az 1911-ben alakult, és az 1930-as évekre már 92 rendes és 40 pártoló taggal rendelkező szervezet elnöki feladatait Lusztig Andor kereskedő, a pénztárosi teendőket Grossmann Ödön órás és ékszerész, a számvizsgálói funkciót pedig Hir- schler Imre fűszer- és vegyeskereskedő65 töltötte be, aki 1929 óta önállóan vezette édesanyjától örökölt üz­letét.66 Felsőgallán a felsoroltakon kívül az Iparoskor választmányának tagja volt még Steinberger Jenő órás és ékszerész is.67 A helyben működő társadalmi szervezetek irányító testületéi mellett az azok munkáját támogató magán- személyek között is megtalálhatjuk a helyi gazdasá­gi élet szereplőit. A Tatabányai Polgári Lövészegylet 1934-ben, 60 fő részvételével megtartott lövészverse­nyén a kiosztott tiszteletdíjakat Spitzer (1936-tól Sebő) Kálmán vendéglős és Kálmán Imre hentes ajánlotta fel.68 A helyi zsidóság tagjait összefogó „Tatabánya, Fel­sőgalla, Alsógalla Izraelita Fiókhitközség” vezetésében is fellelhetőek az elődközségek gazdasági és társadalmi életében szerepet játszó személyek. Abramovits Gyula divatáru-kereskedő az 1940-es évek elején a fiókhit­község titkári teendőit látta el, Steinberger Jenő órás és ékszerész volt a templom gondnoka,69 dr. Klingenberg József ügyvéd pedig a hitközség ifjúsági csoportját ve­zette.70 65 O’sváth 1938,553. 66 O’sváth 1938,756. 67 O’sváth 1938,881. 68 A Tatabányai Polgári Lövészek versenyeredménye. Komárommegyei Hírlap 1934. október 6.4. o. 69 O’sváth 1938,881. 70 O’sváth 1938,784.

Next

/
Oldalképek
Tartalom