Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2015-2016 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 4. (Tatabánya, 2016)
Kiss Vendel: „…A magyar rögnek vér az adója és vér az ára” – Első világháborús hősi emlékművek állítása Tatabányán és elődközségeiben
Első világháborús hősi emlékművek állítása Tatabányán és elődközségeiben 99 „...A magyar rögnek vér az adója és vér az ára” Első világháborús hősi emlékművek állítása Tatabányán és elődközségeiben1 Kiss Vendel (Tatabányai Múzeum) Előzmények Az első világháborút követően Európában mindenhol készültek emlékművek a háború hősi halottai emlékének megörökítésére. A világháború minden korábbi mértéket meghaladó, hatalmas embervesztesége következtében azonban megváltozott a háborús emlékművek szerepe, helye a közösség életében. Az emlékműállítások hagyományosan a hivatalos állami propaganda eszközei voltak korábban. A háborút követően ez a funkció részben bővült, részben átalakult. A hőskultusz, mely a közösségért hozott személyes áldozaton alapszik, a tömeges áldozathozatal révén a személyes síkról a közösségre helyezte a hangsúlyt. A hősi emlékművek így a nemzeti gyász és a közösségi erőfeszítés emlékművei lettek, melyek magyar vonatkozásban a trianoni országvesztés következtében kiegészültek az állandó közösségi készenlétre és a további erőkifejtésre való készség kifejezésével is.2 3 A közösségi kultusz szerepét erősítette az a tény, hogy a halottak nagy része távol, a hozzátartozók által nem elérhető helyen nyugodott, és ez lehetetlenné tette a családi megemlékezés és gyász kifejezését. Az emlékművek így a közösségi emlékezés és a közös gyász elsődleges emlékhelyeivé váltak. Ahogyan egy korabeli kiadvány fogalmazott: „A halál, amely eddig magányügy volt, közüggyé váltő A világháború minden korábbinál nagyobb vér- vesztesége miatt már a háború alatt felmerült az emlékműállítás szükségessége a harctereken elesettek emlékének megörökítésére. A Magyar Iparművészeti Társulat már 1914 novemberében pályázatot hirdetett háborús emlékművek létrehozására. Az emlékállítási kezdeményezések összefogására 1915-ben létrejött a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság 1 A szöveg 2014-ben a „Tudományos műhelyek Komárom- Esztergom Megyében” címmel megrendezett konferencián elhangzott előadás kibővített változata. 2 A világháborús emlékművek állításának történetével, társadalmi és politikai funkciójával, az elmúlt években számos kiváló feldolgozás foglalkozott. A feldolgozások közül az írás során a következő munkákra támaszkodtam: Kovács 1985; Pótó 2003; Ságvári 2005,147-180. 3 Herczeg 1916a. (HEMOB), jeles közszereplők védnöksége mellett.4 A HEMOB célját az 1916-ban indított Szabadon álló hadiemlékek, katonás emléklapok című kiadványuk előszavában Herczeg Ferenc író szenvedélyes felhívásban tolmácsolta: „Ne legyen az országban olyan kicsi falu, ahol emlékmű nem őrzi a háború hőseinek hírét. A falusi és kisvárosi emlék legyen művészi, de legyen egyszersmind egyszerű és olcsó, a környezetbe illő és szóljon a nép nyelvén. És ne legyen az országban olyan katonasír, amely ki nem fejezi azt a gondolatot, hogy a pihenő harcos nemcsak egy család vagy egy népréteg, hanem az egész nagy nemzet kedves halottja. Az ilyen emlékművek, mint közös dicsőségünk hirdetői, a jövő Magyarországban a hazafiság őrtornyai lesznek; a katonasírok fölött pedig, ahol közös fájdalmaink pihennek, a szeretet vetése fog kikelni.”5 A társadalmi kezdeményezés mellet rövidesen már törvény is szabályozta a hősi emlékművek állítását. Az 1917. évi VIII. törvénycikk a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről az alábbiakat határozta meg: 1. § Mindazok, akik a most dúló háborúban a hadrakelt sereg kötelékében híven teljesítették kötelességeiket, a nemzet osztatlan, hálás elismerésére váltak érdemesekké. Őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelmében. 2. § Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel. A törvényt Sándor János belügyminiszter 1917. márc. 12-i 7283. sz. rendelete szabályozta: „... Vagyonos községnek (városnak) monumentális műemléken, a szegénynek pedig szerény táblán, de mindenesetre méltó módon és minden egyszerűsége mellett is nemes művészi kivitelben kell megörökítenie hős fiainak nevét és emlékezetét. Oltár lesz ez az emlék minden időkön 4 A HEMOB tagja között politikusok, katonák, és neves művészek voltak. Elnöke Lukács György volt pénzügyminiszter volt, és tagja volt a bizottságnak Bárczy István Budapest polgármestere. A művészek közül olyan tagjai voltak mint Alpár Ignác, Málnai Gyula, Kallós Ede, Ligeti Miklós, Teles Ede, vagy akár az egyszerre művész és politikus Herczeg Ferenc. 5 Herczeg 1916b.
