Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2013 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 3. (Tatabánya, 2013)
Groma Katalin: A tatabánya-alsó-vasútállomási kora vaskori temető
A tatabánya-alsó-vasútállomási kora vaskori temető 37 gába foglaló területen a kora vaskor kezdetén a hárfafibulák számítottak a ruhakapcsok között vezérleletnek, majd a Ha C2-Ha Dl időszakban egyre inkább a csónakfibulák vették át ezt a szerepet.82 Ezzel szemben a kerámiaformák esetében megfigyelhető tendenciák inkább a megjelölt periódus második felét teszik valószínűvé a tatabányai temető használatára vonatkozóan. Ahogy arra már utaltunk, a kúpos nyakú edények esetében gyakran megjelenő, lágyabb, éles törések nélküli profilok a nyugat-dunántúli és kelet-ausztriai lelőhelyeken a kora vaskori kerámiafejlődésnek már egy későbbi fázisát jelzik.83 Talán hasonló tendenciaként említhetjük, hogy a Tatabányán jellemző, magasságuk mentén összenyomott széles szájú mély tálak a kleinkleini temetőben a korai Ha C időszakra jellemző mélyebb formából fejlődnek ki, és a Ha C időszak második felére jellemzőek.84 Érdekes jelenség ezzel párhuzamosan, hogy ennek a táltípusnak már egészen sekély, erősen profilált képviselői vannak jelen a Dunakönyök térségének több lelőhelyén, így például a pomázi 11. sírban. Ebben a temetőben már jól kimutatható a kora vaskor kései szakaszában egyre erősebbé váló alföldi-vekerzugi hatás, amely szintén arra utalhat, hogy a széles szájú, mély tálak összenyomott változatai inkább a Ha C-Ha Dl hosz- szabb időszakának második felében válnak jellemzővé.85 Zárásként egy további bizonytalan kérdésre kell utalnunk a tatabánya-alsó-vasútállomási temetővel kapcsolatban. Semmilyen adatunk nincs ugyanis arra, hogy hol élt az a közösség, amelynek tagjai a sírokba temetkeztek. A kutatás a síktemetőket rendszerint nyílt színi, falusias településekhez köti. Minden bizonnyal elfogadható ez az elképzelés a tatabányai sírmezővel kapcsolatban is, már csak azért is, mert az elhunytak mellé került együttesek alapján nem vázolható fel egy gazdag közösség képe. Sajnos a kora vaskor falusias telepei valószínűleg nagyon kevés régészeti emléket hagynak maguk után, így létükre rendszerint egy-egy véletlen lelet vagy terepbejárási adatok alapján következtethetünk.86 Szerencsére az elmúlt időszakban a Dunántúl területére vonatkozóan megindultak olyan kutatások, amelyek a magaslati telepek mellett a nyílt színi lelőhelyeknek is figyelmet szentelnek ,87 de saj82 Romsauer 1996,433. 83 Brosseder 2004,123. 84 Dobiat 1980, 78-79. 85 Kemenczei 1977, 70 és 83. 86 Jerem 1985, 89-90. 87 Durkovic 2007. nos ezek nem az általunk vizsgált Északkelet-Du- nántúl régiójára koncentráltak. Itt új eredményként egyedül az Érd-Hosszúföldeken feltárt, és egy rövid közlemény formájában ismertetett nyílt színi telepet említhetjük ,88 így a további kutatás fontos feladata lesz, hogy a régió kora vaskori településhálózatára vonatkozóan új adatokkal szolgáljon, lehetővé téve ezzel, hogy a síktemetőket használó közösségek életét helyesebben rekonstruálhassuk. The early iron age cemetery of Tatabánya-Alsó-Vasútállomás Katalin Groma Tatabánya-Alsó-Vasútállomás (Tatabánya- Railway station) belongs to the type of the early Iron Age flat cemeteries. The excavation of that 16 graved cemetery was led by Tibor Kemenczei in 1961, within the framework of two, few days long excavation- seasons. From the flat cemeteries of the Hallstatt-period in Transdanubia only Nagydém-Középrépáspuszta and Halimba-Cseres were published in the 20. century, so it is a welcomed fact that in the last few years results of new excavations (Hegykő; Attila, Molnár; 2006) and announces of old materials (Fertőrákos- Kőhidai-dúlő; Éva, Durkovic; 2009) came to light. My present work, which was also part of my master thesis (2013) was motivated by the same purpose as the above mentioned article. The nowadays’ Tatabánya was the union of different mining-settlements in the 1960’s. Earthworks belonging to the development of the new city were extended to the territory of the railway station. Workers noticed the limestone-packings and ceramic sherds in that area. Upon the news of the findings the Kuny Domonkos Museum of Tata started saving excavations in the area. Unfortunately, when Tibor Kemenczei arrived to the site, many graves had already been destroyed. So only a part of the probably huge cemetery could have been saved. The rite of the cemetery is cremation. The human remains were scattered in the grave. Probably the majority of the deads were burnt in central piles. A burnt layer could only be noticed on the bottom of the third grave, which can mean, that the grave was created in the place of the burning here. In most of the cases the shape of the graves could not be recognized, because they were too shal88 Tóth-Vásárhelyi 2008, 52-53.
