Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2013 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 3. (Tatabánya, 2013)
Móser Tamás: A tarjáni szőlőművelés stratégiai a 20. század első felében
140 Móser Tamás ágra oszló pince 40000 akó bor tárolására volt képes.7 A tarjáni szőlőművelés ebbe az uradalmi rendszerbe tagozódott be a 19. század folyamán, ahhoz azonban, hogy megértsük korabeli helyzetét, érdemes megvizsgálni a korabeli adatokat .8 A termőterület nagysága A statisztikákból kiderül, hogy 1873-ban Tar- jánban 146 hektáron műveltek szőlőt. Ennél nagyobb szőlőterülettel Szomód (153 hektár); Baj (170 hektár); Neszmély (201 hektár); Tata (216 hektár); és Tatabánya9 (267 hektár) rendelkezett csak. Kecskéden valamivel kisebb, 124 hektáros szőlőterületet találunk, a szomszédos Héregen pedig csak 93 hektárt.10 A járás sváb települései közül tehát Baj, Tarján és Kecskéd rendelkezett nagyobb szőlőkkel.11 Az 1895-ös adatok szerint a filoxéra megjelenésének időszakára12 a tarjáni terület 176 hektárra növekedett, a baji 145 hektárra, a kecskédi 15 hektárra, míg a tatabányai 227 hektárra csökkent. A szomszédos héregi is kisebb mértékben, 101 hektárra nö- vekedetett. A tarjáni szőlőterület a pusztítás idején érte el a legmagasabb arányát, amely ekkor azonban szinte teljes egészében tönkrement. 1895-ben ugyanis Tarjánban 1 hektár beültetett szőlőterületre jutott 175 hektár parlag vagy kiirtott, így tehát a tarjáni „Korszakunkban az uradalom 1100-1400 db-os, 22- 25000 akó űrtartalmú hordókészletének zöme itt feküdt. A hordók jó része hatalmas ászokhordó volt, közöttük az 1832-ben Pesten készített 2150 akós (116395 liter) »nagyhordó«, amelynek csak 22 vasabroncsa 9580 fontot (4345 kg) nyomott, s amit némi joggal Európa egyik legnagyobb hordójának tekintettek.” Szabad 1956, 94.; Szabad 1956, 90-95. Magyarországi történelmi borvidékek között a két Esterházy uradalomban a bársonyosi és a neszmé- lyi borvidéket tartották számon. Ekkor a területen elterjedt szőlőfajta volt az ezerjó, a muskotály, a kadarka és a rácfekete. Körmendi 1994, 22. Valószínűleg Alsó- és Felsőgalla, illetve Bánhida összesített adata. 10 KSH. 1986. 11 Tatabánya esetében három település, két nagyrészt sváb és egy szlovák között oszlik meg a terület. A települések így egyenként - ha csak átlagot számítunk - nemigen tartozhattak a jelentős bortermő helyek közé még akkor sem, ha ismert okokból/ada- tokból feltételezzük, hogy a sváb településeken nagyobb arányú szőlőművelés folyt. 12 Komárom vármegyében az 1891-ben kezdődött járványt 1897-ben sikerült megfékezni. Körmendi 1994, 22. szőlőterület, vagy legalábbis a művelés gyakorlatilag majdnem teljesen megszűnt. A baji 145 hektár szőlő azonban - köszönhetően talán annak, hogy ott volt az uradalmi pincészet központja -, a statisztika adatai szerint termő szőlőt tartalmazott. Ekkor Tarjá- non kívül Héregen (2 hektár); Szomoron (6 hektár); és Gyermelyen (8 hektár) is szintén nagyrészt kipusztult a szőlőültetvények nagy része. Más településeken - Baj mellett Szomódon, Tatabányán - már inkább művelt területeket találunk, ami valószínűleg szintén az új telepítéseknek köszönhető. A területek csökkenésében a visszaesés csak az 1913-as összeírásban jelenik meg a maga valójában: ekkorra a tarjáni szőlőterület 24 hektárra zsugorodott, a szomszédos Héregen 7 hektárra. Voltak azonban területek, ahol kevéssé csappant meg a művelt terület nagysága: Tatán például az 1895-ös 192 hektáros területhez képest csak 1 hektárral csökkent a termőterület. Tarjánban további lassú területcsökkenést követően - amikor 1935-re mindössze 21 hektáron termesztettek szőlőt, amely azonban már valószínűleg termő lehetett - direkttermő fajták telepítésével 1963-ra 63 hektárra növekedett a szőlőterület. Terméshozamok Ahhoz, hogy a tarjáni szőlőművelés 19. századi jelentőségét lássuk, érdemes megnézni a járás terméshozamait. Az 1873-as statisztikát megelőző időszakból publikált adataink Szabad György monográfiájából csupán Tarjánról és Szentmiklósról (Dunaszent- miklós) vannak. Tarjánban ezek szerint 1830-ban 812 hektoliter (1495 akó), 1839-ben 416 hektoliter (766,32 akó), 1841-ben 1542 hektoliter (2840,32 akó), 1846-ban 487 hektoliter (897,49 akó) bort termeltek, míg Szentmiklóson 1841-ben 337 hektolitert (620,48 akó), 1846-ban pedig 599 hektolitert (1102,56 akó ).13 Annak ellenére, hogy a terméseredmények meglehetősen ingadozóak - köszönhetően a termelési technológia kezdetlegesebb szintjének, illetve az időjárás termés eredményét befolyásoló hatásainak 14 -, jól látszik, hogy jó termésű években már ekkor milyen nagyarányú termelés folyt a község területén. A későbbi, 1873-as adatok szerint Tarjánban 1810 hektoliter fehér bort és 453 hektoliter sillert, azaz összesen 2263 hektoliter bort készítettek. Ez messze meghaladta bármelyik, a járásban található község az évi termésmennyiségét. A nála nagyobb termőterület13 Szabad 1956,169. 14 Vő.: Szabad 1956,167.
