Kisné Cseh Julianna – Kiss Vendel (szerk.): Tatabányai Múzeum 2011 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 2. (Tatabánya, 2012)
Horváth István: A tata-tóvárosi angolkert forrásai – kísérlet Budapest vízellátására
88 Horváth István gyelembe véve ez 120.000 m3 napi vízszükségletet jelentett,15 ilyen mennyiségű ivóvíz előállításhoz sokáig csak a dunai vizét kitermelő és hasznosító vízmű látszott alkalmasnak. A hosszú, évekig tartó vita a dunai/káposztásmegyeri vízmű kialakításának mikéntjéről ugyanakkor lehetőséget adott a bizottság tagjainak arra, hogy más lehetőségeket is számba vegyenek. így került a bizottság asztalára - egyetlen komolyan vehető javaslatként - Esterházy Miklós és Feszty Adolf beadványa, mely megvalósíthatóságát és gazdaságosságát tekintve egy ideig valódi alternatívát jelentett a dunai vízműnek. A beadvány készítői az Esterházyak tata-tóvárosi angolkertjének két említett - valóban nagy vízhozamú - forrásának és a körülöttük fakadó 10 további kisebb forrás vizét kívánták a fővárosba vezetni egy közel 80 km hosszú vízvezeték segítségével. Az angolkertben eredő összes forrás teljes vízhozamát napi 147.000 m3-re becsülték, ebből az említett 12 forrás 120.000 m3 víz szolgáltatására volt képes, azaz teljesítette a bizottság egyik elvárását a napi minimális vízmennyiséget illetően. Méréseik pontosságát két évtizeddel később Komáromi Károly is igazolta, szerinte az angolpark két forrásának összes vízmennyisége napi 118.000 m3 volt a 20. század elején.16 17 Az Öreg-tó forrásai nélkül a tata-tóvárosi források teljes napi vízhozamát 287.000 m3- re tették a tervezet készítői, akik alaposan alábecsülve Budapest népességének későbbi fejlődési ütemét, úgy tartották, hogy ez a vízmennyiség „150 liter napi fejenkénti vízszükségletet számítva 1.913.333 embernek felelne meg, mely lakossági létszám Budapesten az egyszerű százalékos számítás szerint és a 400.000-nyi jelenlegi lakosszámból kiindulva 2036-dik évben, tehát 150 év múlva éretnék el.”'1 Ivóvízről lévén szó, a mennyiségi követelmények18 mellett a víz minősége volt a legfontosabb szempont. A korszak több kiváló szakembere elemezte az angolkerti források vizét az akkor ren15 Uo. 16 Komáromi 1910, 18. 17 Esterházy-Feszty 1886, 9. 18 A beadványban szereplő vízmennyiség hozzávetőleg megegyezik a Balló Mátyás által mért vízhozammal. Horusitzky valamivel kevesebbre becsülte az angolkerti források vízhozamát és hangsúlyozta, hogy e források vízhozama erősen változó. A mai kutatások erősen túlzónak tartják mind Balló, mind Horusitzky adatait, így egyáltalán nem vehetjük biztosra, hogy a két forrásból kinyerhető vízmennyiség valóban elegendő lett volna a főváros ellátására (Fogarasi 2001, 12.). 2. kép A najád-szobor a forrásmedence víztükrén a 30- as években (Révhelyi Elemér felvétele, Kuny Domokos Megyei Múzeum, Tata) delkezésre álló eszközökkel, módszerekkel. Balló Mátyás, fővárosi vegyész Feszty Adolf részére készített vegyelemzést az angolkerti és Fényes-források vizeiről, kutatási eredményeit így foglalta ösz- sze: „E vizeket e szerint chemiai szempontból is tiszta, jó ivóvizeknek kell nyilvánítanom; azok valamivel keményebbek a fővárosi vízműnek vizeinél, és szénsavban gazdagabbak, de épen ezért üdítőbb ízűek is.”'9 Valamivel később Than Károly is elemezte az angolkerti források vizét, jelentése szerint „organikus anyag a vízben nincsen, ammóniáknak, nitriteknek és nitrátoknak a legkisebb nyoma sincs benne.”20 Ilyenformán minőségi kifogás semmiképpen nem merülhetett fel a tatai vizekkel kapcsolatosan, ivóvízként való nagyarányú felhasználásához azonban további feltételeknek is meg kellett felelni. Horusitzky Henrik, aki évtizedekkel később maga is nagy hasznát vette kutatásai során az 1880-as években végzett elemzéseknek, Tata és Tóváros forrásait vizsgálva három feltételét említi a jó ivóvíznek: kémiai összetétel, keménység, hőmérséklet.21 Mint láttuk, az első akadályt sikerrel vették az angolkerti források vizei. Az idézett kutatók elemzéseik során rendszerint a víz keménységét is vizsgálták, méréseik szerint a kérdéses forrásvizek keménységének értéke valamivel több, mint 23 volt, német keménysé19 Uo. 15. 20 Than 1887, 146. 21 Horusitzki 1923, 62-63.
