Kisné Cseh Julianna – Kiss Vendel (szerk.): Tatabányai Múzeum 2011 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 2. (Tatabánya, 2012)
Tokai Gábor: A Kárpátokra vonatkozó ókori ismeretek
A Kárpátokra vonatkozó ókori ismeretek 59 Dakia leírásán kívüli források Feltűnő, hogy a Keleti-Kárpátokon túl élő népekre - jóllehet Dakia keleti határa a Szeret, a felsorolásból nem következtethetünk. Egy másik helyen (III.5.21.) azonban - a távoli Peuké hegységhez viszonyítva - él egy újabb népsáv: az igiilliónesz, koisztobókoi és transzmontanoi. Egy ENY-DK irányú elhelyezkedést feltételezve, és a koisztobókoi-1 fedésbe hozva az előző felsorolásban szereplőkkel, a transzmontanoi elnevezésben éppen a Keleti-Kárpátokon túl élő lakosság leírását feltételezhetjük (az igüllióneszről nincs mit mondani, hacsak nem azonos a Hist. Aug. v. Marci 22-ben szereplő halani néppel). Ez annál is valószínűbb, mivel a népsáv így a Duna-torkolatban lévő Peuké szigetével kerül viszonyba, s ez egyben a téves lokalizáció okára is rávilágít. Egy másik okot gyaníthatunk abban is, hogy Ptolemaiosz nem tudósít Dakia belső területein hegyekről, a „transzmontanoi” nevet így nem tudta értelmének megfelelő földrajzi alakzathoz kötni Peuké szigetének vonatkozásában, ezért láthatta valószínűbbnek az adat Peuké-hegységhez kötését. Ugyanez (ti. hogy Ptolemaiosz a jelek szerint nem tudott Dakiában hegyekről) lehet a magyarázata egy harmadik népsáv - feltételezésem szerinti téves - elhelyezkedésének is. A földrajztudós a Visztula forrása és a Kárpátok közé helyezi az ombrónesz, anartophraktoi burgiónesz, arsziétai, szabókoi, piengitai, biesszoi népeket. Mint térképe szétválása alapján láttuk, nála a két földrajzi alakulat közt egy hatalmas üres terület helyezkedik el, ahova ezek a népek befértek - valójában pedig a két pont gyakorlatilag egybeesik. A nevek közül különösen az anartophraktoi keit gyanút, mivel mint fentebb láttuk, az anartoi és a rhatakénszioi (a rokon rhakatai, rhakatriai népek neve a második taghoz közelebb áll) a Maros völgyében egymás szomszédságában éltek. A burgiónesz név ugyanakkor egy, az Orkiiniosz drümosz (tehát a Kárpátok nyugati fele) vidékén élő népsáv egyik tagjára emlékeztet: a {szidónesz,) kógnoi uiszburgioi népsort ugyanakkor Tacitusnál a quadoktól keletre, a Kárpát-medencében élő (marsigni,) cotini, ősi, buri népekkel szokás fedésbe hozni (lásd fentebb). A Dacia északi vidékeinél élő burokról pedig - mint láttuk - több adat is szól. A szabókoi neve egy jellegzetes daciai hely- és népnév típusra emlékeztet {koisztobókoi, Napoca, albokénszioi).48 A História Augusta Marcus AureA szabókoi és koisztobókoi törzseket Jokl 1929, 280. is kapcsolatba hozta. Hasonló képzést fedezhetünk fel azonban a Rajna-vidéken élő germán lius életrajzában előforduló sosibessicobotes nevet ugyanakkor Polaschek az ősi, bessi saboces népnevek téves olvasataként értelmezi,49 s ha így van, a biesszoi népnevet is erre a környékre lokalizálhatjuk. Roppant gyanús tehát, hogy itt a Kárpát-medencében élő népekről lehet szó, s amennyiben a két viszonyítási pont helyes, a Visztula és a Déli-Kár- pátok közére kell gondolnunk, ami ugyancsak azt a látszatot erősíti, hogy Ptolemaiosz Dakia hegységeinek névviszonyaival nem volt kellőképpen tisztában. Ha az ombrónesz és anartophraktoi viszonyában topográfiai viszonyt is feltételezünk, érdekes az ombrónesz és a Maros-völgytől északra található Ampelum nevének hasonlósága. Az arsziétai-ról nem lehet közelebbit említeni, hacsak nem kapcsolható össze a némileg hasonló hangzású, ugyancsak egyetlen helyen említett marsignivel (közös (m)arsi- tő). Latin-görög átfordítást feltételezve viszont azonosíthatjuk a biesszoi és biéphoi nevet is, a korabeli latin kurzív írásban az s és /betűk ugyanis rendkívül hasonlítottak egymásra {lat. *[bieffi] > biéphoi).50 Első ránézésre kevésbé egyértelmű, de talán ugyanilyen módon a piéphigoi és piengitai is megfeleltettriboci (E. Linckenheld: Triboci: PREdcA II. Reihe 6. Bd. 1937, 2405-2413.), a Kisázsiába került kelta tolisztobogioi (Felix Stähelein: Tolistobogioi (Tolistoagioi'): PREdcA II. Reihe 6. Bd. 1937, col. 1673-77.) törzsek, valamint a Ptolemaiosznál (11.15,5 és 11.11,10) említett germaniai Melibokosz hegység nevében. A tolisztobogioit azonban a legkorábbi említések tolisztoagioi néven említik, és ha hegységről, nem pedig egy mocsárról lenne szó a Melibokosz név variációjaként lehetne értelmezni a Mélánál (III. 29) szereplő, ugyancsak germaniai Melsyagum nevet is (Franke: Melsyagum: PREdcA 15. Bd. 1932, col. 590.). Ez utóbbi összefüggésben lehet megemlíteni a galliai bellovaci (belloakoi) törzset is (Ihm: Bellovaci: PREdcA 3.Bd. 1899, col. 257-258.). A daciai és germán-kelta neveket különböző összefüggésekben együtt tárgyalja Herrmann: Szabókoi: PREdcA II. Reihe 1. Bd. 1920, col. 1606. és v. Premerstein: Kostoboken: PREdcA 11. Bd. 1922, col. 1504-1507. (1505.) szócikkeiben. Elképzelhető tehát, hogy itt egy eredeti kelta névképzéssel van dolgunk, s ez esetben talán a körbe bevonható a dakiai keiagiszoi népnév is. 49 E. Polaschek: Ősi: PREdcA 35. HalbBd. 1939, col. 1581-1584. (1582.), s ha a saboces eredeti formáról nem is lehetünk meggyőződve, egy hangátvetést (*toboces) mindenképpen feltételezhetünk, s így egy újabb -bök végződésű nevet kapunk. 50 Maunde Thompson 1912, 310-339. és összehasonlító táblázatok a 335-337. oldalakon.
