Kisné Cseh Julianna – Kiss Vendel (szerk.): Tatabányai Múzeum 2011 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 2. (Tatabánya, 2012)
Groma Kata: Csónakfibulát tartalmazó sír Tatabánya–Dózsakertből
42 Groma Katalin 6. század utolsó harmadában indul és megközelítőleg az 5. század közepéig tart. Természetes éles határok az egyes fázisok között nem húzhatóak, itt a kora vaskor időrendi tagolódását csak nagyobb vonalakban vázoltuk.46 Mivel a fibulák a már a vaskorban is gyorsan változó női divat elemei voltak, keltező értékük a sokáig változatlan formájú kerámiákhoz képest kiemelt, így a dózsakerti 9. sír időrendi besorolásában is elsősorban a csónakfibulára támaszkodhatunk. Ez a típus a hazai anyagban hosszú életű, akár a késő vaskorig is számolni kell jelenlétével. Ahogy ezt Peter Romsauer kimutatta, különösen igaz ez az északdunántúli és délkelet-szlovákiai Hallstatt temetőkre. A vizsgált területen a sírok és telepek leletanyagában a csónakfibulák már sárkány- és Certosa-fibulákkal együtt jelentkeznek. Utóbbiak a HaD időszakban tűnnek fel, és hosszú ideig a fibuladivat részei maradnak, hiszen még a La Téne B periódus együtteseiben is jelen vannak47 - sőt Sajópetri-Hosszú-dűlő Kr. e. 3. századi településének leletanyagában is van Certosa-fibula.48 A csónakfibula alapján a tatabánya-dózskerti sírt a HaC2-HaDl időszakra, tehát a Kr. e. 7. század második felére, 6. század elejére helyezhetjük.49 Ez az időrendi besorolás a Hallstatt sík-, vagy köznépi temetők esetében a szakirodalomban általánosan elfogadott, ennél pontosabb meghatározás a szegényes fémanyag miatt nehézségekbe ütközik. Összegzésként tehát elmondhatjuk, hogy a tatabánya-dózsakerti sír mind kerámiáját, mind fémanyagát és kronológiai helyzetét tekintve jól illeszkedik az északkelet-dunántúli, és tágabb földrajzi környezetben a délkelet-szlovákiai, morvaországi és ausztriai hasonló lelőhelyek sorába, amelyekben valószínűleg a kora vaskori népesség állattartó, földművelő népeinek egyszerű temetőit kell látnunk.50 46 Kovács-Kemenczei-Szabó 1998, 14. és Jerem 1971, 86. 47 Romsauer 1987, 109-110.; Jerem 1971, 85-87. 48 Szabó 2007, 314. 49 Itt meg kell jegyezni, hogy a csanyteleki és további keleti előfordulásai a csónakfibuláknak a keltezés finomításában nem visznek előre, hiszen ezeknél a daraboknál a keresztdatálás módszerével éppen a Hallstatti területről származó ruhakapcsok időrendi helyzetéből indulnak ki a leletek időrendi elhelyezésénél: Galántha 1984, 97-98. és Kemenczei 2009, 77. 50 Cikkünk lektorálásáért Kemenczei Tibornak fejezzük ki köszönetünket. Bestattung mit Navicellafibel in Tatabánya-Dózsakert. Zusammenfassung Groma Kata Tatabánya-Dózsakert ist eins der hallstattzeitlichen Flachgräberfelder in Nordost-Transdanubien. Die Forschung dieser Fundort - Typen hat mit Nagydém-Középrépáspuszta in 1939 begonnen. Andere wichtige Gräberfelder wie Halimba-Cseres, Győrszemere-Tóth-tag, Szob-Öregfalu, Ipelsky So- kolec/Ipolyszakállos, Pomáz und Szigetszentmiklós wurden erst in der zweiten Hälfte des 20. Jahrhunderts publiziert. Neulich haben wir auch Ergebnisse aus dem westlichen Teil von Transdanubien erhalten: Hegykő wurde von Attila Molnár, Fertőrákos- Kőhidai-dűlő von Eva Durkovic geforscht. Tatabánya-Dózsakert liegt in einer sehr guten Umgebung, zwischen den zwei Bächen Altai und Galla, in einem waldbedeckten Gebiet, das zur nord- ostpannonischen Hallstattgruppe gehört, und das als Teil der kulturellen Einheit des Donau - Knies der frühen Eisenzeit betrachtet werden muss. Die Ausgrabung von Tatabánya-Dózsakert hat im Jahre 1976 begonnen. Nach dem Bericht des Archäologen Gábor Vékony wurden bis Ende 1977 bereits 27 Gräber ausgegraben. Die Arbeit wurde 1980 mit der Führung von Eva Vadász fortgeführt und da wurden dreizehn neue Gräber gefunden. Diese Ergebnisse folgten weitere zwei Gräber, die von Júlia Kis-Cseh untersucht wurden. Tatabánya-Dózsakert ist ein sehr grosser Fundort und wurde lange Zeit benutzt. Dies unterstützen die Funde aus drei verschiedenen Zeiten: ein Fund aus dem Neolithikum (linienbandkeramische Zse- liz aus der Notenkopf Kultur), einer aus der Kupferzeit (Baden-Kultur), und einer aus der Früh-, Mittel-, und Spätbronzezeit (Makó-Kultur, Inkrustierten Keramik Kultur, Urnenfelderkultur). Vereinzelt gab es auch Siedlungsspuren aus der Keltenzeit beziehungsweise aus der Römerzeit. Darüber hinaus wurde das Gebiet auch im Mittelalter (10-11. Jh.) intensiv bewohnt. Das untersuchte 9. Grab ist viereckig, 52 cm tief und enthält 2 Urnen. Die eine Urne - ein birnenförmiges Kegelhalsgefäss - liegt südlich im Grab. Sie ist mit einer drei - bzw. fünffachen Linienfurche und 4 spitzigen Knollen verziert. Die zweite Urne - ein biokonischer Henkeltopf mit 3 Knollen an der Schulter und Grafitbemalung bis zum Bauchbruch - wurde im Norden des Grabes untergebracht.
