Kisné Cseh Julianna – Kiss Vendel (szerk.): Tatabányai Múzeum 2011 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 2. (Tatabánya, 2012)
Eichardt János–Kutasi Csaba: Oroszlány a Vértes öblében
16 Eichardt János-Kutasi Csaba egy-két fontos dolog létezik a világon: legyen gazdanövény, melyre petéiket lerakhatják és legyen nektárt adó virág, melyekből a kifejlett rovarok táplálkozhatnak. A látványos fajok közül a nappali pávaszem (Inachis io) és az atalanta lepke (Vanessa atalanta) egyedeiből láthatunk több példányt is. A kardoslepke (Iphiclides podalirius; XIV. tábla 80.) és a fecskefarkú lepke (Papilio machaon; XIV. tábla 79.) főleg kertes házaknál jelenik meg. Éjszaka, lámpafénynél találkozhatunk nyárfa- szenderrel (Smerinthus populis L.; XIV. tábla 81— 82.), övesbagollyal {piros öves bagoly: Catocala nupta) és különböző bagolylepkékkel (Noctuidae fajok). A nagy éjjeli pávaszem egyedei (Saturnia pyri) nagyon ritkán mutatkoznak meg, s városi környezetben kifejezetten ritka vendégnek számítanak. A városból sem hiányozhatnak a rovarok legnépesebb csoportjának képviselői, a bogarak. Májusban jelenik meg a talán leglátványosabb és egyben legnépszerütlenebb bogár, a májusi cserebogár {Melolontha melolontha). Szürkületi repülésének a denevérek örülnek a legjobban. A járdákon a fekete gyalogcincér ( Dorcadion aethiops) keresi párját, miközben az emberek lába alatt próbál meg észrevétlenül kereket oldani. A gyepterületeken találjuk meg a nagytestű zömök futrinkát {Zabrus spinipes), amely közeli rokonához, a gabonafutrinkához (Z. tenebrionides) hasonlóan növényi részeket fogyaszt. A fekete olajosbogár (Galeruca tanaceti) júniustól ősz végéig van jelen a városi gyepekben, időnként nagyobb tömegben is megjelenik. A parányi fücin- cér ( Phytoecia pustulata) cickafarkon él, a parkokban is előfordul. Az utak szélén időnként feltűnik a védett dunántúli kékfutrinka {Carabus germarii) is. Tavasszal a parkok virágzó fáit, bokrait tömegesen veszik birtokba a lágytestű bogarak. Az egyik legfeltűnőbb és leggyakoribb fajuk a piros testű, fekete szárnyfedőjü suszterbogár {Cantharis rustica), az út- széli gyomtársulások ernyővirágzatú növényeit pedig nyáron a feketevégű lágybogarak (Rhagonycha fúlva) lepik el. A parkokban vagy a tóparton növő idős fűzfákon is felfigyelhetünk a fémesen csillogó, védett pézsmacincér {Aromia moschata) jelenlétére. Ez a bogár a ragadozók számára riasztó pézsmaillatot termel, melyet tápnövényéből, a fűzfa leveléből szintetizál. Nappal kövek alatt rejtőzik a sima csigarabló (Ablattaria laevigata), ami éjszaka a városi csigákra, férgekre vadászik. A pincékbe és a földszinti lakásokba is begyalogol a közönséges bűzbogár {Blaps lethifera). Ez a nagytestű, fekete faj röpképtelen, szárnyfedőinek vége farokszerűen kihúzott. Éjszaka mászkál, és ha megzavarjuk, nevéhez hűen erős szagú váladékot bocsát ki. Június végén szarvasbogarak {Lucanus cervus) zümmögő reptét lehet hallani a levegőben, s néha landolását követően az adott egyeddel is találkozhatunk. Ritka városi vendégként fel-felbukkan az orrszarvúbogár {Oryctes nasicornis) is. Az orgonabokrok virágzását követően egészen júliusig a rózsabogarak (Cetonia sp., Potosia sp.) mélyhangú zümmögő repülésétől hangosak a bokrok. A poloskák közül is sok faj alkalmazkodott városi környezethez. A verőköltő bodobács (Pyrrhocoris apterus) tömegét láthatjuk legtöbbször hársfák tövében, hiszen annak magját szívogatva jutnak táplálékhoz. Szaporulatuk együtt marad a kifejlett egyedekkel. Az útszéli platánfasorok nyújtanak élőhelyet a platánbodobács {Arocatus longiceps) számára, amely 13 éve tűnt fel először hazánkban, azóta sokfelé elterjedt. Gyümölcsösökben és néha a kerti asztalon kinnfelejtett gyümölcsökön mászkál a zöld színű bogyómászó poloska {Palomena prasina). Kellemetlen vendég, hiszen büzmirigyeinek váladéka keserű ízt hagy a gyümölcsön, s így az már veszít élvezeti értékéből. A háztájak bosszantó vendégei közé tartoznak a fájdalmas, néha allergiás tüneteteket is adó darazsak. Sajátosságuk, hogy a méhekkel ellentétben a fullánkjuk sima és többszöri szúrásra is alkalmas. Több fajuk is előfordul városunkban. A franciadarázs {Polistes gallicus; XIV. tábla 83.) kisebb-na- gyobb papírfészket készít hullám-palák, vagy ereszek alá. Természetes környezetben a sűrű növényzet közé rejti fészkét, és bőszen védi minden idegentől, vagy betolakodótól. Hozzá hasonló, de kisebb és zö- mökebb a német darázs (Vespula germanica) és a kecskedarázs {Vespula vulgaris). Mindkét faj föld alatti gömbszerü papírfészket készít magának. E darazsak mindegyike ragadozó, ám az utóbbi fajok néha dögökre vagy az asztalon hagyott gyümölcsökre és húsokra is rájárnak. A legnagyobb darázsfaj, mely veszélyt is jelenthet az emberekre, a lódarázs {Vespa crabro). Akár három egymás utáni csípése súlyos allergiás tüneteket, gyengébb szervezetűek- nek és gyermekeknek halált is okozhat! Szerencsére ritkán kerülünk vele konfliktusba, bár az emberi környezetben nem kívánt jövevényeknek számítanak, főleg a méhészek körében, hiszen a méhkas teljes állományát képesek kiirtani a lárvákért és a kincset érő nedvért, a mézért. A levéldarazsak {Tenthredinidae) a növényevő darazsak csoportjához tartoznak, számos kerti károsító is akad közöttük (pl. füstösszárnyú levéldarázs {Caliroa limacina), egyes fajai viszont
