Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2010 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 1. (Tatabánya, 2011)
Kövesdi Mónika: A felsőgallai évek. Dobroszláv Lajos festőművész pályájának első szakasza
140 Kövesdi Mónika 1942-ben, Hessky Iván festőművész nyugdíjba vonulásával megürült a nagymúltú, kiváló tatai piarista gimnázium rajztanári katedrája. Az állást Dobroszláv nyerte el, s így végre a képzettségének megfelelő szinten taníthatott. így került Tatára Dobroszláv Lajos és családja. Kezdetben Vaszary János műteremlakásában laktak, majd az ezzel szemben lévő telken építettek házat. 1942 az első jelentős kiállítási siker éve is, amikor a Műcsarnoki tárlaton bemutatott Bányászbaleset c. képét az országos sajtó is méltatta. 1944-ben festette első tatai akvarelljét. 1947 a legnagyobb művészi siker éve: gyűjteményes kiállításon mutatta be munkáit (felsőgallai olajfestményeket és tatai akvarelleket) Budapesten. A tárlatot az országos sajtó is méltatta, tulajdonképpen ekkor avatták jegyzett festővé. „A mélabús, kékszemű, törékeny vidéki professzor nagy művész. Vízfestményeiben remekel! Tatatóvárosi akvarelljei maradandó értékű alkotások. ”3 Ezután nagyon nehéz évek következtek. 1948-ban a piarista gimnáziumot államosították, majd 1950-ben feloszlatták a rendházat és elűzték a szerzetes tanárokat. Dobroszláv gimnáziumi osztályokat nem taníthatott, 1950- ben pedig elbocsátották állásából. Az ok az úmapi körmenet volt, amelyen a mester az iskolai ünnepségről távol maradva is részt vett. Hitéhez és katolikus vallásához következetesen hű volt. Ez tartotta benne a lelket a következő évtizedekben is, az anyagi gondok, és a művészetét hivatalos részről fogadó közöny közepette. Közben ugyanebben az évben, 1950-ben az I. Magyar Képzőművészeti Kiállításon, ahol az új művészetpolitika már nagy súllyal lépett fel a munkásábrázolásokat preferálva, Dobroszláv 3 A Reggel, 1947. febmár 3. egészalakos bányászportréjára odaítélték az ekkor alapított, s elsőként kiosztott Munkácsy- díjat. Ezzel együtt új állást is kapott, az újonnan létesülő állami múzeum igazgatója lett Tatán. Röviddel ezután, 1953-ban azonban nyugdíjazását kérte, és visszavonult. Ezekkel a jelenségekkel párhuzamosan lassanként elhagyta a bányász-témát, el az olajfestést is, és kizárólag az akvarellnek élt. Még így is érték támadások és kritikák a hivatalos művészetpolitika részéről, amely propagandisztikus munkásábrázolásokat várt volna tőle, nem pedig a tatai vízpartok és párák csendes líráját. Meg nem értéssel kellett szembesülnie később is a megyei tárlatokon a művészeti közélet irányából, a hetvenesnyolcvanas évek támogatott modernizmusa felől. Hetvenedik és nyolcvanadik születésnapján Munka Érdemrenddel tüntették ki, végre hivatalosan is elismerve életművét. Az Emst Múzeum 1974-ben megrendezte gyűjteményes kiállítását, amely az 1947-es nagy sikerű tárlat után a legjelentősebb önálló kiállításának számított. 1986- ban hunyt el Tatán. Dobroszláv Lajos életműve — noha műfajban, témában, technikában, némiképp a festésmodorban is mutat változást - egyöntetű életmű. Minden egyes alkotásán, a nagyméretű vásznaktól a kicsi akvarellekig, minden egyes vázlatlapján, számos noteszának lapjain a sarokban elhelyez egy ajánlást. Négy betűt látunk: MIND, Mindent Isten Nagyobb Dicsőségére. Ez a mondat Loyolai Szent Ignác szállóigévé vált jelmondata. Dobroszláv Lajos pályája legelejétől fogva minden vonását, minden munkáját katolikus hite szerint Istennek ajánlotta. A négy betű nem jelzés (hiszen ott van a szignó mindegyik munkán), nem állandó, személyes azonosító jel, hanem egészen egyszerűen dedikáció, felajánlás. Istennek szánt életműve teljességéhez hozzátartozott maga mester: hitének megvallott gyakorlásával, méltóságteljes megjelenésével, zárkózott habitusával - így válik igazán érthetővé, hogy a hatvanas-hetvenes években nem kaphatott elismerést és nyilvánosságot. Felsőgalla az életművön belül a felkészülés korszakát, egy sikeres festőpálya nyitányát jelentette. Szűkén értelmezve az itt eltöltött időszakot, csak az 1926 és 1942 közé eső éveket számítjuk ide, a A felsőgallai polgári iskola (képeslap, a Tatabányai Múzeum tulajdona)
