Kövesdi Mónika: „Nem, te nem törlöd el a mi emlékünket”. A tatai zsidó temető (Tata, 2004)

uradalomhoz 1

749-ben, amely az ekkor már álló zsinagógájuk felújítására vonatkozott. Hiteles források bizonyítják, hogy már a középkorban is éltek zsidók Tatán, akiket Nagy Lajos király, majd Corvin János űzött ki a városból. A középkori jelenlétnek valószínűleg az emléke is elhalványult azokra az időkre, amikor a 18. század első felében a Goldberger által említett cseh- és morvaországi zsidók megérkeztek Tatára. A zsidók tatai letelepedése Esterházy József gróf tatai birtokszerzésével (1727) és telepítéseivel párhuzamosan zajlott. 1749-ben mindenesetre már hosszabb ideje tartózkodhattak itt ahhoz, hogy a korai zsinagóga épülete megérjen a felújításra vagy bővítésre. Az 1749-es kérelmet az uradalom jóváhagyta, és a zsidó hitközség hamarosan 1000 forintot fizetett be az uradalom pénztárába a Fellner Jakab által elkészített tervekért. 1861-ben aztán a barokk épületet építették át, bővítették előcsarnokát és alakították át külső homlokzatait romantikus, neoromán karakterűvé. A romantikus stílusú zsinagóga tervezője lovag Wechselmann Ignác, Ybl Miklós munkatársa volt. Ez az időszak, a 19. század közepe, második fele volt a tatai zsidóság felemelkedésének időszaka. A zsidók lélekszáma 1851 -ben Tatán és Tóvároson együtt 865 főt tett ki, a hitközség tulajdonában volt két fürdő, 1 kórház, 1 iskola, és két további ingatlan. A 19. század során a zsidóság a városi polgárság és intelligencia meghatározó rétegévé vált, vállalkozásaikkal tekintélyes vagyonokat hoztak létre (Steiner, Wessel, Leopold, Pollák családok), tudósok (Bláthy Ottó fizikus) és művészek (Singer Ödön hegedűművész) kerültek ki soraikból. A temetőben nyugvó személyek és családok, a város egykori lakói jobbára már csak kihalt családnevek a sírköveken. Köztük jelentős, vagyont, befolyást, tekintélyt szerzett polgárokról kell megemlékeznünk. így Steiner Éliásról, aki 185 l-ben cukorgyárat létesített a tó partján. Az 1873-ig működő gyár nemcsak Tatán számított jelentős ipari tényezőnek, hiszen termelésével országosan a harmadik helyen állt. Wessel Sámuel csapómester darócposztó üzemet létesített. Leopold Sándor tímármester 1851-ben helyezte üzembe bőrgyárát, amelyben 1944-ig folyt a termelés. Leopold Sándortól fiai vették át a gyárat, Ignác vörös-, 11