Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna (szerk.): A tatai múzeum története 1912-2002. (Tata, 2002)

Köszöntők - Kedves Vendégeink! (Bíró Endre)

Jelenlegi beszédemet születésnapi köszöntőnek tekintem, amely inkább a szép­re emlékezik, szemben egy mindenre kiterjedő szakismertetéssel, hiszen erre sem az előadás időtartama, sem az összejövetel ünnepi jellege nem alkalmas. Amikor 1957-ben Tatára kerültem, egy olyan tipikus dunántúli kisvárost is­mertem meg, amelynek a kultúra iránt érdeklődő rétege inkább a múlt felé for­dult, a napi politika nem érdekelte, vagy nem mutatta, hogy érdekelné. Annál in­kább büszke volt a város múltjára, még az Esterházyakra is jóindulatú nosztalgiá­val gondoltak, a korszakot sok rájuk vonatkozó adomával illusztrálva. Kisebb tár­saságok jöttek össze hol ebben, hol abban a lakásban, és órákig elvitatkoztak ar­ról, hogy Görgey áruló volt-e vagy sem, és helyes volt-e Kossuthnak emigrációba vonulni. Vagy rendszeresen zenei esteket tartottak, majd utána elvitatkoztak, hogy melyik karmester vezényli jobban Beethovent, vagy Mozartot. A kártyában is az alsóst és a tarokkot szerették a modernebb játékok helyett. A televízió nem volt még központi programja egy családnak sem. Ezt azért mondom el, mert könnyen elképzelhető, hogy ebből a múltjára büszke közösségből milyen örömet és érdeklődést váltott ki a múzeum alapítása és a vár kiállításai. Különösen a tatai kerámia múltját és jelenét tartották nagy becsben. Igazi különlegességnek tartották - és Tata büszkeségének - a Fényes fürdőt (ahová még én is a vendégeimet fiákeren vittem el), vagy azt, hogy magán­házak udvarán forrásokkal táplált medencékben lehetett fürödni. Ezért szinte kö­telező igényként vállalnia kellett már előttem is a múzeumigazgatóknak, hogy a múzeum kulturális összejövetelek állandó központja legyen, ahol általában min­dig ugyanazok a látogatók jelentek meg. Ezért szükséges volt az időszaki kiállítá­sok rendszeres bemutatása (általában 6-10 egy évben), és szinte hetente külön­böző képzőművészeti vagy irodalmi előadások rendezése. (Különösen szerették Jancsó Adrienne előadóművésznőt.) Sajnos, az absztrakt művészetet nem tudtam megszerettetni a várossal. Hu­moros volt egy eset a sok közül, amikor az európai hírű festőművészt, Martyn Fe­rencet az egyik teremőr (nem tudva, hogy kivel beszél) megpróbálta lebeszélni, hogy vendégeivel felfáradjon a lépcsőkön a toronyba az állandó kiállítására, mert azt szerinte nem érdemes megnézni. Annál inkább sikert aratott - mondhatnám országosan is - a Természettudo­mányi Múzeummal közösen rendezett Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsig­mond vadászati kiállításunk. Évről évre megrendeztük a megyei festők tárlatát, ezenkívül évfordulókhoz kötve részben a Nemzeti Galéria segítségével és magán­gyűjtőkre támaszkodva Benczúr Gyula, Arnos Imre (nálunk először), s a tatai kö­tődésű Vaszary János emlékkiállításait. Ezekhez általában katalógusokat és plaká­tokat készítettünk nívós kivitelben. A kiállítások színvonalát emelte, hogy beve­zetőként neves írók, művészettörténészek tartottak bevezető előadást (pl. Mé­szöly Miklós, Páskándy Géza, Hernádi Gyula, Jancsó Miklós, Németh Lajos stb.). 1962-ben kerültünk a Megyei Tanács irányítása alá. Ez ideig már hosszas küz­delem után elintéztem, hogy a vár teljesen a múzeum birtokába került. így 1964­22

Next

/
Oldalképek
Tartalom