T. Dobosi Viola: Ősemberek az Által-ér völgyében (Tata, 1999)

Elsősorban azonban az ősállattan volt a szakterülete. Számos ősemberbarlang jégkori állatvilágával foglalkozott. Ő végezte el a Szelim-barlang kitöltésének Gaál Istvánnal együtt abba a kutatógenerációba tatozott, amelyet Vértes László a hazai őskőkorkutatás fénykorának nevezett. Ez az időszak a tervszerű feltárások megindulásától a második világháborúig tartott. Kormos 1909-ben a budapesti egyetemen doktorált, 1908-1919 között a Magyar Királyi Földtani Intézetben dolgozott. Fő kutatási területe az őslénytan, s ezen belül is kezdetben a puhatestűek (malakológia) később az ősemlősök voltak. A tanácsköztársaság után elvesztette állását, s néhány évig magántisztviselő. Az 1930-as évektől visszatért a geológiához, először a szénbányászatban, majd az alumíniumiparban dolgozott geológusként, haláláig. Tudományos érdeklődése széles körű volt, már 22 éves korában megjelent első tudományos publikációja a madarakról. részleges feltárását, s ezért a vidék őstörténetének megismerésében múlhatatlan érdemeket szerzett. Igen korán bekapcsolódott, mint barlangász, a feltárásokba, első s azóta is méltán nagyhírű ásatása mégis szabadtéri: már a Szeleta-barlangban meginduló ásatásokkal egyidőben tárta fel a TataPorhanyóbánya középsőpaleolit lelőhely egy részletét. Következő nagy régészeti munkájával ugyancsak a klasszikus őskőkori lelőhelyek közé emelte a pilisszántói körűikét. Feltárását csak az első világháború kitörése szakított meg egy rövid időre. Munkája nemcsak a jégkorszak végének kutatására terjedt ki, a Villányi-hegységben a korapleisztocén alapfaunák sorát tárta fel, s ezzel a biosztratigráfiai jégkor-tagolás alapjait vetette meg. Igen széles körű érdeklődése, feltárásai és komplex feldolgozási módszerei számos, ma is elismert eredményre vezettek s kivívták honi és külföldi utódok elismerését. 61 Kormos Tivadar (Győr, 1881. -Budapest, 1946.)