T. Dobosi Viola: Ősemberek az Által-ér völgyében (Tata, 1999)

napjaink forgácsolási tapasztalataiban csúcsosodnak ki. Mai forgácsológépeink ugyanazt a forgácsleválasztó műveletet végzik mint a kéziszerszámok, csak több késsel, emberi erő hozzáadása nélkül, annak sokszoros hatékonyságával. Ez a többélű forgácsleválasztó művelet a hagyományos kéziszerszámok forgácsolószerszámaiból alakult ki. Mivel az ember nyersanyagszükségletét hosszú ideig növényi, állati, ásványi anyagok, de jórészt a csont és a fa elégítette ki, ezért a szerszámok zömmel ezen anyagok megmunkálására készültek. Alakjukat, forgácsoló élüket a velük végzendő munkákhoz alakítják ki. A szerszámok forgácséiszöge és a vele megmunkált anyag keménysége közötti összefüggés olyan törvényszerűség, melynek figyelembevétele napjaink forgácsoló szerszámainak is alapkövetelménye, melynek ismeretét joggal feltételezhetjük az őskorban. Formájuk az évezredes tapasztalat alapján alakult ilyenre, forgácsoló élük, élszögük a velük megmunkálandó alapanyag keménységéhez igazodik. Keményebb anyaghoz meredeken, lágy anyaghoz hegyesebb szögben köszörülnek. A tipológiai kutatás eddig kipróbált módszerein túl egy új vizsgálati módszerrel próbálom a funkció pontosabb megközelítését, szerszámtervező, gyártó tevékenységét megismerni. A paleolit ember ismerte a forgácsolásban ma is érvényes, élszögekről leírt törvényszerűségeket. Amennyiben ez bizonyítható, egy egész sor kéziszerszám szerepe meghatározható a kőszerszámokon is. A munkafénykísérletek módszere igazolhatja a szerszám forgácsszögének és élének használatát. Forgácséi élszöge, helyzete, alakja meghatározza a vele készített, gyártott tárgyon egy-egy részműveletet (vésés, fúrás, díszítés). Meghatározhatjuk egy táboron belül a számbavehető összes forgácsolásra használt szerszámkészletet. A szerszámok élének kopásából megismerhetjük a táborban ténylegesen elvégzett munkaórák számát, ezekre fordított nyomóerő-szükségletet. A mai hagyományos (kézi) forgácsoló szerszámok összetett munkaeszközök. A munkaéltől a nyél felerősítésére szolgáló tüskéig (nyélnyúlványig) egy anyagból készültek, az élet esetenként külön eclzik, keményítik. A nyél puhább, rugalmasabb anyagból készül, rendszerint fából, hogy a forgácsolásból adódó ütéseknek, rezgéseknek jobban ellenálljon. A kőeszközök méretéből, alakjából adódóan egy részük önálló eszköz lehetett. Az egyszerű (nem összetett) kőeszközök alakja célszerű, kézbe illő. Gyakran kényelmi retusokkal biztosítják a szilárd fogást, a munkát végző ember erejének minél kisebb veszteséggel történő továbbítása érdekében. Más részük azonban, különösen azok, amelyek kis 57