T. Dobosi Viola: Ősemberek az Által-ér völgyében (Tata, 1999)

szakaszába, a középső paleolitikumba tartozik, mégis mindkettőnek mások a gyökerei, előzményei, kapcsolatai, utódai, hagyományai. A történelem e korai szakaszában a „fejlődés azonos szakasza" korántsem jelent teljes egykorúságot. A „kortárs kultúra" vagy „együttélés" gyakran csak geológiai értelemben érvényes. Hasonló éghajlati körülmények között lerakódott üledékből, hasonló természettudományos kísérő anyaggal előkerült régészeti leletek „egykorúak", mint pl. a Szelim két középső paleolit ipara, holott az egymást váltó két népcsoport barlangi élete között több tucat generációnyi lakatlan időszak volt. Végül a legfiatalabb, jégkor végi rétegben néhány olyan kis kőpenge (és átfúrt fog) került elő, amelyek legközelebbi hasonmásai a folyó menti teraszokon rénszarvasra vadászó felső paleolit népcsoportok telepeiről ismerjük. Más lelőhelyeken megfigyelt jelenségek alapján arra gondolhatunk, hogy a barlang a környéken sikeresen vadászó felsőpaleolit közösségek prém feldolgozó műhelye, raktára lehetett. A jégkor elmúltával, a holocénban Északkelet-Dunántúlon is megjelentek az élelemtermelő/neolit népek, ez a történet és a barlang fiatalabb leletei már nem tartoznak könyvünk témájához. 47