T. Dobosi Viola: Ősemberek az Által-ér völgyében (Tata, 1999)

dékra jutó karsztvíz tehát nemhogy veszítene szénsavtartalmából, hanem még föl is vesz szénsavat, itt tehát mészkicsapódás nem történik. Képzeljük el mármost, hogy a lakatlan völgyben az erdő fái egymásra dőlve, az őserdőt jellemző növényhulladék vastagon fedi be a földet. Ezen a lassan korhadó hulladékon új növényzet nő föl. A víz ellepi az egész összevisszaságot, a korhadékot nem tudja mésszel összecementezni, mert ott nem csapódik ki a vízből a szénsavas mész. Az élő növényzet közé azonban odarakódik a mész anélkül, hogy a növényzet elpusztulna, mert hisz gyökerei onnan alulról, a korhadékből s a korhadék közt minden esetre felhalmozódó, finom iszapból táplálkoznak. Lassanként annyira megvastagszik a mésztufa réteg, tetején mindig újabb és újabb vegetációval, hogy a növények gyökerei már nem tudnak dolgozni s elmeszesednek a leszivárgó víz hatására. A mésztufa vastag lerakódása alatt tehát nagy csomó növényi hulladék rejtőzködik. De ez lassankint felbomlik, az áramló talajvíz a bomlástermékeket elszállítja s a hajdani fatörzsek, ághalmazok stb. helyén kisebb-nagyobb, rendetlen üregek támadnak." (Barlangvilág. V. kötet, 1-2. füzet (1935), 4-5. o.) Ezek az üregek teszik oly kívánatos építőanyaggá a mésztufát, hogy sokszoros mennyiségű értéketlen meddőt is érdemes letermelni, míg elérik a hasznos mésztufapadot, s a mésztufa lerakódásának sebessége eredményezi, hogy apró, finom növényi részeket is teljes hűséggel megőriz a mészkéreg. Végül tehát a régészek inspirációja is, de először csak természettudományos érdeklődés övezte a mésztufa-kibúvásokat. A század első évtizedeiben így terelődött a figyelem Vértesszól ősre. A falu határában két bánya is volt: a 100-as út tatai kivezető szakasza melletti kis fejtés, tengerszint fölött 140 méter körüli magasságban, valamint a sokkal lényegesebb, a falu - akkor még - baji határszélén a 170180 tszf. magasságban lévő tufabánya. A húszas-harmincas években aztán több publikáció jelent meg innen és a többi mésztufa-előfordulásból gyűjtött őslénytani leletekről. Az események az ötvenes évek vége felé gyorsulnak fel. Rudő Viktor és Skoflek István, a tatai gimnázium két biológia tanára felfedezik a bánya gazdag fosszilis flóráját: nagy gyűjteményt alapoznak meg az itt gyűjtött növénylenyomatokkal. 1962-ben Pécsi Márton földrajz szakos egyetemi hallgatókkal a felső bányában járt, hogy a mésztufa keletkezésének jelenségeit tanulmányozzák. És megtalálták az ősember-telepet. A feltárást Vértes László vezette, s a munka a bemutatóhely megnyitásáig, s a 21