Számadó Emese (szerk.): Hétköznapi áhítat - a felvidékiek népi vallásossága (Komárom, 2008)

„Én azután nagyon sokat varrtam. Rengeteg helyre elvitték. Ide jöttek érte, nekünk nem kellett árulni. Az iskolában a Vecsey tanító tanította a hittant. Most lesz 50 éve, hogy meghalt itt Martoson. Meg az Osztényi is tanító volt. Reggeltől délig, meg kettőtől délutánig tartott a tanítás. Sokáig volt itt a Mórocz Ernő tiszteletes úr is, a felesége még él. Reggel először a templomba kellett menni, ott énekeltünk, meg imádkoztunk: «Jó reggelt, Jó napot, Isten velük, Isten áldja» volt a köszönés. Amikor jöttünk haza, akkor szinte lehajolva a padra, összetettük a kezünket és úgy imádkoztuk a Miatyánkot. Nyolcadik osztály után ágendáztam. Volt a családban háziáldás is, meg Biblia is. De most már az unokám odaadta a Bibliát a tiszteletes úrnak. Nagyon apró betű, úgy se tudnám használni. Még én nem is nagyon olvasgattam azt sose." A férje legény korában gyalog jött egyszer Martosra. Egy szekér felvette. Őnáluk szolgált, meg ott is lakott. így került Martosra. Ő katolikus volt, de beilleszkedett a református vallásba. „Vőnek jött hozzánk, nekünk 1929-ben, 20 éves koromban volt az esküvőnk, fekete martosi viseletben, búzakalászos koszorúban. Mi vasárnaponként mindig jártunk templomba. Nem tudom már hány éve annak, de jártunk minden héten biblia órákra is a lányommal is. 57