Számadó Emese (szerk.): Hétköznapi áhítat - a felvidékiek népi vallásossága (Komárom, 2008)

Adták egymásnak az odatelepített felvidékiek, s aki szépen tudta azt a varrást csinálni, az mind varrott ben­ne egy darabot. Nagyon szép volt, pedig a virágok szir­mai között elég kicsi volt a hely, a „part" s ott különö­sen pontosan kellett szálalni, mert különben csúnya lett volna az egész terítő. A falu eredeti lakói sváb katolikus családtagok voltak. Amikor egymás után jöttünk ide Komáromba, a szülőföldünk közelébe, kezdett elnépte­lenedni a református gyülekezet. Ekkor egyik rokon utánunk hozta az ottmaradt kehellyel együtt a kézimunkát, amit a szőnyi gyülekezetnek adtunk át. A családokat elszakították egymástól, de a terítő kézzelfogható bizonyítéka lett annak, hogy a református lányok és asszonyok ott is közösséggé „formálódtak"mint ahogy otthon az Pécsi Vumosne i természetes volt. Féltve őrzöm unokatestvérem 1934-es Imádságok és életszabályok könyvét Az elején megtanítja különböző alkalmakra az imákat, fogalmakat is tisztáz, magyaráz, illemsza­bályokat ismertet. Egyikre-másikra én is ráismertem azok közül, amelyeket nagyma­mámtól hallottam. Biztos velük is magoltatták gyerekkorukban ezeket, mert még 80 éves korukban is kívülről tudták. Ez a hagyományozás rajtuk múlott. De nekem is fü­lembe csengenek a sorok, s használni is tudtuk az intelmeket. Eligazítottak bennünket. Imádkozni kellett: Templomba bemenetkor, Templomból kimenetkor, Betegségben mondandó, Meggyógyuláskor mondandó, Úri szent vacsora vétele előtt, Az Úr szent vacsorája vétele után. Fohászok: Tanulás előtt, Tanulás után, Munka előtt, Munka után, Etel előtt, Etel után, Szülőkért és tanítókért. Illemszabályok: Reggel otthon, Az utcán, Iskolában, A templomban, Asztalnál, Akár­hol, Estve. Fogalmak: Nevelés, Egyesülés, Szorgalom, Takarékosság, Tékozlás, Fösvénység, Jóté­temény, Háládatosság, Megelégedés, Mértékletesség, Részegség, Rossz társaság, Lopás, Becsület, Hírhordozás, Házalás, Árulkodás, Hízelgés, Őszinteség, Igazmondás, Em­berismeret, Jótanács, Iskola. Eszközök választása: Előrelátás, Hit, Kegyesség, Babona, Haza, Gyermeki szeretet, Házasélet folytatása Nagyobb korunkban a tízparancsolatot tanultuk meg. Érdekes összevetni a reformá­tus és a katolikusok által ismert és „használt tízparancsolatot. Az úrvacsora vétel első alkalmára nagyon alaposan felkészülnek a fiatalok, de ha valaki felnőttként szeretne konfirmálkozni, akkor annak is ugyanúgy meg kell tanulnia a szükséges fogalmakat, tudnivalókat. Erről az ismeretéről beszámol, s onnantól részesülhet úrvacsoraosztásban. A hagyományokról eszembe jut, ahogy édesanyámék naponta köszöntötték egymást a 48

Next

/
Oldalképek
Tartalom