Számadó Emese (szerk.): Hétköznapi áhítat - a felvidékiek népi vallásossága (Komárom, 2008)

„Nem vártak sokáig a keresztelővel, hogy a kisbaba is minél előbb a közösség tagja lehessen. Amikor megkeresztelték, ő már oda tartozott. Keresztszülő volt sokszor 7-8 is. A fiatalasszony barátnői meg az apa barátai, vagy katonatársai. Ha nagyon sokan lettek volna, akkor a rokoni kapcsolatok döntötték el, hogy kit kérjenek fel komának. Gál Árpád keresztelője Pariban, 1948 Amikor valamelyik barátnőnek lett kisbabája, az meg visszahívta a komaasszonyt keresztmamának. Az volt a szokás, hogy pár napos korában mindjárt elvitték a templomba megkeresztelni. Reggel odajöttek a házhoz egy órával előbb, s ott megkínálták őket reggelivel, közben felöltöztették, keresztelő takaróval letakarták a babát. Mindig a legöregebb vitte a templomba. A keresztapák is ott voltak, de a padban ültek. A keresztmama fogta, aki vitte a kisbabát. A többi legfeljebb a pólya alá tette a kezét. Amikor vége volt a keresztelésnek, hazafelé már a rangsorban a következő keresztanya vitte. Otthon a következőképpen adták át az édesanyának a babát, mesélte Kosdi Jánosné és lánya, Mészáros Bálintné.: «Hazahoztuk a megkeresztelt kisbáránykát, szüleinek nagy örömére, az anyaszentegyház dicsőségére, szívemből kívánom!» „A kisbabákat később, amikor már akkorák voltak, hogy nem zavarták az istentiszteletet, vitték a templomba őket, ahol megvolt a helyük: szószék alatt ültek a kispadon. Itt szem előtt voltak, érezték, hogy a szülőnek is rajtuk van a szeme, jól kell viselkedni. A kisgyerekek még iskolába se jártak, már megtanulták az imádságokat a szüleiktől, nagymamájuktól. A nagyszüleik is már ebbe születtek bele, s nekik is ebbe illet megöregedni. A legnagyobb ünnepe a reformátusoknak a nagypéntek. Jézus halála, azután a feltámadás, a karácsony, az áldozócsütörtök, a pünkösd. Csak ami Jézus személyéhez fűződik, azok az egyház vallásos ünnepei. Szentek szobrait mi nem vásároltuk soha. Fiatal 45