Számadó Emese (szerk.): Hétköznapi áhítat - a felvidékiek népi vallásossága (Komárom, 2008)

Közben egy évig egyáltalán nem volt tanítás. Ezt az évet Komáromban (a 9. osztályt) hat hét alatt pótoltatták velük, különben nem mehettek volna felsőbb iskolába. Minden gyerek kitűnő tanuló volt. A pozsonyi Duna utcai Pedagógiai Gimnáziumban, amely alsó tagozatos tanítónői oklevelet adott, Gutáról a Nagy gyerekek sorozatban 9 évig jártak. Jól ismerték őket, mindig várták a következőt. Ók ma is Gután és környékén élnek. A hét lányból kettő kedves nővér lett 1949-ig a kivetkőztetésig. Sopronban végezték a tanító képzőt, mert a felvidéken akkor még nem volt magyar nyelvű iskola. Zsirán, Sopron mellett volt az „Anyaház". A legszentebb üdvözítő leányai szerzetesrend tagjai voltak Dulcissza (Nagy Julia) és Beatisszima (Erzsébet) névvel. Végül is tanítónőkként Komárom környékén, ill. a Garam mentén tanítottak a kisiskolákban. Szívesen részt vettek helytörténeti munkákban is. Vallásos érzelműek maradtak mindannyian, ők maguk mindnyájan templomban esküdtek, az ötvenes, hatvanas években. Sajnos a gyerekek kereszteltetését már titokban kellett elvégeztetni, s ők is elmaradtak a templomból. A kéméndi testvére a kántortanító fia lett. Családon belül diszkréten élik vallásos érzelmeiket. A napszak minden imáját, úgy ahogy gyerek korukban megtanították velük tudják, de étkezések előtt és utáni imádkozás csak akkor volt, amikor összejött valamilyen ünnepen a nagy létszámú család. Ő is gútaiasan megjegyezte, „hogy vallásosak voltunk, maradtunk, de nem voltunk soha bigottak." 20