Számadó Emese: Komárom és településrészeinek egyesülése. Szőny és Koppánymonostor története a kezdetektől 1977-ig (Komárom, 2007)

Karácsonyi színházi előadás, 1936-ban Legfelső sorban bal oldalt Tóth Kálmán, jobb oldalt Harsányi József tanítók A Haladás Férfikar 1940-ben Az iskola régi képeslapon Leánycsel című darab, 1935-ben Földön ül: Szabó János. Ülő sor balról: Rauch Sándorné, Bakcsics István, Molnár Miklósné, Fésű József és Teréz. Álló sor bal­ról: Rauch Rudolf, Musitz Károlyné, Köcski Károly, Harsányi tanító, Molnár Endre, Gáspár Anna és Musitz László 113 Megalakult a Haladás Férfikar Egyesület is. Második tanítóként Harsányi Józsefet alkalmazták 1936-tól. Segédkarnagyként és az Ifjúsági Vöröskereszt Egylet titká­raként is tevékenykedett. A tanulólétszám emelkedése miatt az 1940/41-es tanévtől Jakab Erzsébet kisegítő tanítóként dolgo­zott az iskolában. 1942-től az iskolát 3 tantermesre bőví­tették, majd 1948-ban még egy tanterem­mel egészítették ki. 1950-1956-ig Udvardy Ferenc igazgatta az iskolát Az iskola 1953-ban vette fel Dózsa György nevét. 1962-ig Bodolay István, 1965-ig Szombath Antal, 1971-ig Görög Pál, 1972 és 1982 között Kövecses Zoltán­ná, 1987-ig Harsányi Józsefné, 1997-ig Bo­hunka Lászlóné volt az iskola igazgatója. Jelenleg Hojka Jánosné az igazgató. 121 118 Paréj János és Rauch Katalin fényképei, gyűjtötte Rácz Lászlóné. 119 Ágoston Géza tulajdona (részlet) 120 Paréj János és Rauch Katalin tulajdona. Rácz Lászlóné gyűjtése. 121 Harsányi Józsefné: A Dózsa György Általános Iskola. In: KK 1999, 22-26.. 67

Next

/
Oldalképek
Tartalom