Fehér Csaba: Tóth-Kurucz János – A leányvári kövek vallatója (Tata, 2010)

Válogatás Tóth-Kurucz János irodalmi műveiből

94 Az apja kérdésére elcsicseregte a kicsike, hogy odavolt a másik papéknál, mert a plébános kis húga, Iduska az ő barátnője. - Jó pajtások vagyunk ám itt mi a katolikus szentatyával - mond a tiszteletes, - mert a nyolcig együtt is jártunk, aztán véletlenül mindketten ebbe a községbe kerültünk. Továbbra is jó barátok maradtunk, hisz kollégák vagyunk, munkások az Úr szőlejében, dolgozunk a magunk belátása szerint, s hogy melyikünk érdemel több girát, azt nem vitatjuk, majd tudja a Gazda. Magvetők vagyunk mindketten, csak a vetőmag különböző, de a célunk egy. - No, de hát igyunk is, meg együnk is ám, öcsém, mert megfordítva a mondást; nem csak Isten igéjével él ám az ember! Hadd látom, megvan-e még a régi legátuserény!? Már jól eljárt az idő is, az öreg még mindig töltögette az óhegyit. Már én is éreztem, hogy ittam, Zoltán pedig már egészen letört. Midőn végre szobánkba vezettek, Zoltán csakúgy dőlt az ágyba; pedig tudom, hogy ma este még szerette volna átismételgetni a beszédet, de hisz talán úgyis predesztinálva van a bennsülésre. Alig tette le magát, már szunnyadóit az Úrban. De talán elűzte Morfeuszt Kupidó. Én is részeg lettem, de nem a bortól, hanem annak a gyönyörű kis rózsának nefelejcskék szemeitől. Nem volt kedvem lefeküdni, aludni. Elkezdtem forgatni Zoltán prédikációját, s ahol csak kinyitottam és olvastam, minden mondását magamra vonatkoztattam. Föltámadott a Szeretet, a megváltás örömében részletezé a szíveket, jogossá tett bennünket a menyországra. Átolvastam az egészet olyan mohó áhítattal, hogy mire végére értem, tudtam is. Még lefekvés után is sokáig nem tudtam elaludni. Szegény Zoltán mennyit motyogott álmában! Bizonyára prédikált, s nem tudta megtalálni az áment, és szószékeken léghajózhatott egész éjjel. - No de melyikük is prédikál? - kérdé másnap a tiszteletes. - Én fogok beszélni, tiszteletes úr - mondám. Megdöbbenve nézett rám Zoltán, s nem tudtam, hogy még nagyobb megrökönyödést vagy megkönnyebbülést olvassak-e le arcáról. Csak attól drukkoltam, hogy valahogy majd elárulja magát. Már be is harangoztak, s mikor a templomba beléptünk, együtt volt már a gyülekezet, és zsoltárt énekeltek. Végeztével fölmentem a szószékre, hogy a prédikáció előtti imát elmondjam. Minden szem rajtam függött.