Fehér Csaba: Tóth-Kurucz János – A leányvári kövek vallatója (Tata, 2010)

Válogatás Tóth-Kurucz János irodalmi műveiből

Kurucz kísértetek I. rész Rodostó, 1920 márciusában. Gyermekeim! Jó Zaidám, patyolatos párom, Rodostói sírok kertjét én többé nem járom Beszélni kezd, de szava csak suttogóan hallik, Rodostói temetoőr, nötedsi mezariik: -Ne sírjatok, él még Allah, majd lesz rátok gondja S meg-meg reszket ősz szakálla amint tovább mondja. -Nem álmodtam, hanem láttam, igaz amit mondok, Ablakon át hallgattam hogy suttognak a lombok. Szemléltem a Boszporuszról fölbukkanó holdat, Hogy száll fénye a ciprusra, mint az ezüstoldat. Éjnek felén elhallgatott a szépszavú bülbül, S egyszerre csak nagy morajlás hallatszott a földbül, Olyan volt az, mint mikor az ágyúk dübörögnek S mintha lelke támadt volna valamennyi rögnek. És ahogy nagy csodálkozva a sírokra nézek Szemem láttán keltek ki sok-sok szép vitézek. Összependült lábaikon a sarkantyús csizma, Megfeszült mentéjük alatt karuk, mellük izma. Egynek sem volt hithű képe, mind idegen fajta, Majd felhangzott nagy szilajon - Rajta kuruc! Rajta! Trombita szólt, dob is pergett, kaptak paripára, S eltűntek a szelek szárnyán mint valami pára. És utánuk megjelent a dédapám alakja Ki majd másfél század óta a sír ölét lakja S így szólt hozzám ahogy egész közelembe ére: Láttad fiam, ezek voltak Nagy Rákózci népe! Mióta nincs török földben mártír uruk teste, Nincs nyugtuk és bolyong lelkük, ha leszáll az este. Hónuk földje koncul jutott bitorlók kezére S újra idegenben fekszik kurucok vezére. Elszálltak hát oda, honnan számkivetve voltak, Élők helyett bosszút állni a hontalan holtak. Jaj! És százszor jaj lesz nektek rabló cselák népek