Fehér Csaba: Tóth-Kurucz János – A leányvári kövek vallatója (Tata, 2010)

A leányvári ásatások

20 A komáromi Kultúrpalota, a Jókai Egyesület székhelye (Érdekes Újság, 1913. december) parochiális ingatlannak tartotta, így nem kívánt lemondani róla."

1' A gazdák azonban tovább parcellázták. A falakon belül eső területeken burgonyát, mákot, csalamádét stb. termesztettek. A falakon kívüli árok még az 1880-as, 1890-es években is többnyire bokrokkal volt benőve. A parcellázások során a bokrokat is elkezdték kivágni. A kőben szűkölködő izsaiak ilyenformán kőhöz jutottak, és a későbbiekben épült házak és melléképületek alapjába, 40-50 épület kivételével, mind leányvári kő van.

2' Voltak, akik ezért történelmi érzéketlenséggel, vandalizmussal vádolták az izsaiakat. Az 1887-ben keletkezett Komárommegyei és Komárom Városi Történeti és Régészeti Egyesület már régen figyelemmel kísérte az eseményeket, de nem tudott érdemben tenni a leányvári ásatások megindításáért, illetve a romok védelméért. A feltárások elindítását nehezítette egyrészt, hogy a már folyó brigetioi ásatások is komoly anyagi nehézségekbe ütköztek; másrészt a gazdák is megnehezítették a feltárások elindítását. 1876-ban azonban megalakult a Vágbalparti Ármentesítő Társulat, amelynek a községet ért sorozatos árvizek következtében Izsa is tagja lett.

2'

1 A társulatnak sikerült kisajátítania a területet, így