Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
I. fejezet: A régészeti feltárás
Az udvarházban előkerült tímártelep lehetőséget ad arra, hogy ez a téma vizsgálat alá kerüljön, mégpedig lehetőség szerint a részletekre is kiterjedően, — függetlenül attól, hogy a szorosan vett régészethez ezek jó részének van-e köze vagy nincs — mert a régészetben is csak így lehet tényleges jelentőségének megfelelően értékelni mindazt, ami a bőrgyártással kapcsolatos. A feldolgozó munkát nagyban nehezítette, hogy a témának szinte alig van régészeti szakirodalma, ami viszont könnyebbségnek számított, az az volt, hogy a tímármesterség főbb elemei, munkafázisai az ókortól kezdve a gyáriparnak és a kémiai iparnak XIX sz. második felében történő megjelenéséig nem vagy csak igen kis mértékben változtak, a kisipari módszerekkel tovább dolgozó mesterek esetében pedig egészen a XX. század első feléig megőrződtek. így a rájuk vonatkozó recens vagy modern forrásokat általában — de nem minden részletben — hitelesnek lehet elfogadni a középkorra is, és méginkább a kora újkorra. Ennek legfőbb okaként az a jelenség tartható, hogy az állatbőrök kikészítéséhez vezető eljárások és a hozzájuk használt anyagok köre behatárolt volt, sok variálásra nem adtak lehetőséget. A középkori mesterek természetesen nem tudtak semmit arról, hogy mi a kollagén, vagy a kikészítés során milyen a végbemenő folyamatok természete (a változások fizikai, kémiai háttere), de tapasztalati úton feltehetőleg megszerezték a szükséges tudást és információt, ezáltal munkájukat csaknem teljesen úgy végezhették, mintha pontosan tudnák mindazt, amit a mai mesterek. Hiszen a XX. századi kézművesek is ugyanúgy, ugyanazokkal a műveletekkel, eljárásokkal,53 ugyanolyan jellegű szerszámokkal, anyagokkal dolgoztak, mint a középkoriak, és annak ellenére sem változtattak azokon, hogy a modern korban már mindenki tisztában volt a munka során lejátszódó fizikai és kémiai folyamatokkal vagy a bőr szerkezetének belső felépítésével.54 53 BRAVO é. n., 218. 54 Az eljárások fennmaradásához, illetve konzerválódásához nemcsak az járult hozzá, hogy a bőrkikészítés módjai már a középkori előtti évszázadok alatt kialakultak és kötötté váltak (GÁBORJÁN 1962, 98-110.), hiszen a bőr feldolgozásának módozatai, az alapanyag természete és a tímárok rendelkezésére álló segédanyagok adott köre miatt azok nagyon nem változhattak, hanem az is, hogy a tímármesterségről már a kora újkorból számos képi és írásos ábrázolás maradt fenn, melyek segítettek abban, hogy a tapasztalatok és hagyományok az új-, illetve legújabb korban is tovább éljenek. Egyes vélemények szerint a cserzésről írt első részletes munka 1516-ból ismert, és egy Elszász vidékén élő szerző, Gailer személyéhez köthető. 1540-ben Velencében adták ki Giovanventura Rosetti „Plichto de Tarte de Teuton című munkáját, ami tulajdonképpen a szövetek és selymek festéséről szól, de egy fejezetben kitér a bőrök cserzésére és festésére is. Leírja az ázót, a szőrtelenítés különböző munkáit (mésszel, hamuval), és ismerteti magát a cserzést, de leginkább az akkor általánosan használt fehércserzésről beszél: timsóval, sóval, liszttel, olíva olajjal, tojás sárgájával. (BRAVO é. n., 219—220.) Garzoni Tomasso 1585-ben kiadott munkájában a „Piazza Universale di tutte le professione del Mondo”-ban (Általános kép a világ összes mesterségeiről) pedig a könnyű bőrök megmunkálásáról és a taszítóvassal végzett munkáról írt. (BRAVO é. n., 217.) A képi ábrázolások közül említést érdemel Jóst Amman Handwerkbuch (Mesterségek könyve) című számos ábrával megjelent munkája (1568) (tímárok, nyeregkészítők, kesztyűsök, szőrmések szerepelnek benne), valamint a D. Lindtmeyer által 1580-ban készített metszetek is. (BRAVO é. n., 218.) 55
