Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
Mellékletek
6. melléklet lábvégcsontjainak nagy aránya nem meglepő. Jelenlétük szinte kizárólag az állat bőrének hasznosításával magyarázható. Ha városi léptékű, iparszerű bőrfeldolgozással Baj-Öreg-Kovács-hegyen túlzás is lenne számolnunk, a helyi tímárkodás feltételezése egyértelmű magyarázatot ad az étkezési szempontból értéktelen testrészek nagyarányú jelenlétére a település régészeti állattani leletegyüttesében. A 2. táblázatban értékelt kétféle vágásnyom egyazon csonton is előfordulhat két különböző munkafázis eredményeként. A szarvasmarha lábközépcsontokra általában jellemző durva bárdolás mellett egy kézközépcsonton a nyúzás során ejtett finom, harántirányú vágásnyomok is megfigyelhetők, amelyek feltehetőleg az immár csonkolt lábvég bőrből történő kifejtése során keletkeztek (14. ábra). A bőr hasznosítására nemcsak a csontok anatómiai helyzete és a vágásnyomok eredete, helyzete, hanem az állatok életkora is utalhat. Noha az egyedek bőrfeldolgozást befolyásoló életkorának és nemének technikai szempontból pontos megállapítására a csontleletek alapján ritkán van lehetőség, a kifejlett szarvasmarha ujjpercek szokatlanul nagy koncentrációjából szokás tímárkodásra következtetni.33 Calkin 82 mai, de hagyományos kalmük szarvasmarhán kifejlesztett együtthatói alapján34 két épségben maradt baji lábközépcsont egy-egy 106,6, illetve 119,6 cm marmagasságú tehénből származik, amelyek megközelítőleg 200^100 kg élősúlyúak lehettek. Az ilyen termetű primitív, XX. századi szarvasmarhák frissen nyúzott bőre mintegy 15,5-30,7 kg.35 A nagyobb kifejlett állatok nyúzása és bőrének mozgatása tehát hosszadalmas és kimondottan nehéz fizikai munka volt.36 A baji leletanyagban biztosan azonosítható négy kecskecsont közül kettő szarvcsap. A már említett szlovéniai Otok-Dobrava lelőhelyen ugyancsak számos kecske szarvcsap jött napvilágra. Ezeket a vázrészeket középkori városi lelőhelyekben Európa-szerte rendszeresen összefüggésbe hozzák a kecskebőr-feldolgozással.37 Sajnos az ilyen leletek száma lényegesen kisebb a már tárgyalt szarvasmarha maradványokénál, így az érv elsősorban a kétféle háziállat hasonló csontjainak együttes előfordulása esetén erősíti a kecskemaradványok effajta értelmezését. A baji lelőhelyen olyan juh szarvcsapot sikerült azonosítani, amelynek töve körül a szarutülök eltávolítására utaló vágásnyomok voltak (27. árok gödre). A lovak étkezési célú vágását III. Gergely pápa már 732-ben megtiltotta a hívő keresztények számára.38 Annak ellenére, hogy a régészeti állattani leletek tanúsága szerint az Árpád-korban hazánkban a lóhúsevés még meglehetősen elterjedt volt, a 33 Schibler-Stopp 1987, 327. 34 Calkin 1960, 110. 35 Kolesznyik 1949. 38 Schmid 1974, 8. 37 Pl. Schmid 1968, 1973; Prummel 1978, 1983, Serjeantson 1989. 38 Becker 1994, 31. 334
