Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
Mellékletek
6. melléklet pontból alátámasztja, hogy a kérdéses váci gödrökben a szarvasmarha szarvcsap- és lábvég maradványok egymással statisztikailag kimutathatóan szoros összefuggésben fordultak elő.27 A bőrfeldolgozással összefüggésbe hozható 39 középkori gödör alapos régészeti állattani elemzését közli Markert a svájci Schaffhausenból.28 Ezek közül néhány négyszögletes volt, és az állatcsontokon kívül szerves, tőzegszerű betöltést tartalmazott. Több kör alaprajzú gödörben is voltak csontok, de az említett szerves anyagnak nyoma sem volt bennük. Néhány objektumban viszont nem volt állatcsont. A tímárok által használt terület a város XIII. századi, északi irányú teijeszkedéséig üzemelt a városfal tövében. Későbbi középkori tímárműhelyek alaprajzait közli H. Schäfer nyomán G. P. Fehring a németországi Geislingenből.29 Ezeken jól láthatók a zárttéri áztatókádak és cserzőgödrök. A tímárok munkája azonban nem volt feltétlenül épített műhelyhez kötött. A vízigényes és szennyező munkafolyamatok egy részét gyakran végezték a szabad ég alatt, vízparton, illetve az erre a célra kialakított nyitott színekben. Érdemes itt felidéznünk az ásatást vezető Petényi Sándor bőrfeldolgozással kapcsolatos elmélyült kutatómunkájának kulcsfontosságú következtetését, hogy a sót leszámítva a baji udvarház környezetében a tímárkodás valamennyi segédanyaga rendelkezésre állt, kivéve a vizet. Az ásató fontos megfigyelése, hogy a bőrfeldolgozás rendkívüli vízigényének fedezésében szerepet játszott az a természetes forrás, amely az udvarház délkeleti sarkától alig 100 m-re fakadt, és amelynek vizét tóvá duzzasztották, ami egyértelműen a vizsgált kora újkori udvarház életéhez köthető, azaz egybeesik a tímártelep működésével. A vízparton-vízben munkálkodó tímárok több kora újkori metszeten is feltűnnek, mint például azon a XVI. századi nürnbergi ábrázoláson (Schmid 1974), amelyen más technikai részletek is megfigyelhetők, többek között a nyúzott bőrökön hagyott szarvak (11. ábra). A szarvaknál is jellemzőbb, hogy az ujjon járó, nagy termetű patások lábcsontjait (a hústalan, úgynevezett „száraz” végtag vázát alkotó kéz- és lábtőcsontok, kéz- és lábközépcsontok, ujjpercek) valóban gyakran hagyják nyúzás után is az állat bőrében. Egyértelműen látszik ez Albrecht Dürer Miksa császár diadalívére tervezett egyik rajzán,30 amelyen a művész kifeszített szarvasbőrt ábrázol (12. ábra). A bőrben maradt viszonylag nagy és tömör kéz- és lábközépcsontok nehezékként is szerepelhetnek, pl. a kecskebőr szárításakor, amint azt Elisabeth Schmid említi az 1960-as évekből néprajzi megfigyelésként Felső-Szászországból. Egyúttal azt is megjegyzi, hogy a nyersbőr értékesítésekor, átvételekor ezek a csontok segítették az állat fajának és életkorának ellenőrzését.31 27 Bartosiewicz 1995, Table 26 (r = 0.957). 28 Markert 1990, 12-122, Abbildung 1. 29 Fehring 1991, 212, Figure 87. 30 Kurth 1963,284-285. 31 Schmid 1973,65. 330
