Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
Mellékletek
6. melléklet A szarvasmarha- és szarvascsontok megegyező értékéhez hasonlóan az élő állat termetének és a darabolás módjának összefüggését sugallja az őz-, juh-, illetve kecskemaradványok hasonló átlagsúlya. A viszonylag kis termetű mezei nyúl és a baromfiak csontjai lényegében darabolatlanul kerültek napvilágra, átlagsúlyaik jószerével e csontok eredeti méretét tükrözik. Mintegy félezer csonttöredék meghatározása csak közelítőleg, a szilánkok mérete alapján volt lehetséges. Ez a mennyiség azonban, más lelőhelyekhez képest arányát tekintve alacsony, ami ugyancsak a leletanyag viszonylag kisfokú töredezettségére utal. A nagy termetű patásállatok nem meghatározható csonttöredékei átlagosan 16,5 g súlyúak voltak, ami nagyjából megfelel az átlagos kiskérődző, azaz juh/kecske/őz értéknek. Ez utóbbi csoport pontosabban nem meghatározható töredékei viszont kb. baromficsont átlagsúlyúak voltak (5 g). A középkori mészárosok, böllérek már fejlett vasszerszámokkal dolgoztak, az ezekkel ejtett vágásnyomok még a töredezett régészeti anyagban is viszonylag jól felismerhetők. Bárdokat főleg a nagy termetű állatok elsődleges darabolásakor használtak, míg késnyomokat bármikor (darabolás, nyúzás konyhai feldolgozás, csontmegmunkálás) ejthettek az egyes csontokon. A leletanyagban megfigyelhető vágásnyomok összefoglalása a 2. táblázatban látható. Szarvasmarha Sertés Juh és kecske Szarvas n Öz Nagy patás Eszköz bárdkés bárd kés bárd kés bárd kés bárd kés bárd kés szarvcsap/agancs 1 2 1 arckoponya 1 állkapocs 2 1 borda 2 lapocka 1 4 1 karcsont 3 1 orsócsont 5 1 1 1 1 1 kézközépcsont 3 2 csípőcsont 1 csípőízület 2 1 1 combcsont 2 1 1 sípcsont 3 1 1 csigacsont 7 sarokcsont 5 középső lábtőcsont 2 lábközépcsont 3 1 2. táblázat: A felismerhető vágásnyomok állatfaj, vázrész és eszköz szerinti megoszlása 310
