Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
IV. fejezet: A nemesi udvarház környezete és gazdasági tevékenysége
A szőlő termesztése a legnagyobb hasznot hozó befektetésnek számított, amely önálló megélhetést is biztosíthatott.843 A bor844 sem csak ital volt, hanem bármikor mobilizálható folyékony tőkét, egyfajta pótlólagos pénzforrást jelentett, amit tetszőleges időpontban pénzzé lehetett tenni.845 Nem csoda hát, amint az Suess Orbán jelentéséből kitűnik, hogy abban az időszakban is, amikor Tata török hódoltsági területnek számított, a meg nem szállt vidékről átjártak a jobbágyok megművelni a Tata környéki szőlőket, vállalva a gyakori török rajtaütések veszélyét, hiszen a szőlőművelésből származó jövedelem olyan jó volt, hogy megérte a kockázatot. A szőlőművelés a mezőgazdaságnak különösen nagy, munka- és időigényes ágazata volt. A középkor végén a szőlészet folyamata március elején kezdődött a nyitással és metszéssel. Ilyenkor elszaggatták a felesleges vékony oldalgyökereket is, hogy minden táperő a főgyökerekhez jusson. Közvetlenül a metszés után (április közepén) került sor a felújításra. Ez azt jelentette, hogy a kipusztult tőke helyére a szomszédos tőke metszésekor meghagyott 1—2 vesszejét bujtatták le. A bújtatás állandó, évenként ismétlődő munka volt, és elvégzésére mindig nagy gondot fordítottak. A második munka a kapálás volt, mely május első hetében kezdődött. Erősen szeles, esős időben a ledöntött tőkéket is felkötözték, de egyébként a kötözés júniusra maradt. A harmadik munkát júniusban végezték, és ez volt a legösszetettebb. Első fázisa a kötözés és a szőlőindák visszavágása volt. Ezt a munkát egészítette ki a karók leverése. (A karózásnak fontos szerepe volt a szőlő rendezettségének biztosításában, és főleg az egyes munkák (pl. kapálás) megkönnyítésében.) A befejező szakasz a második kapálás volt június végén. Ez a kapálás igényelte a legnagyobb gondosságot, és kívánta a legtöbb munkaerőt, mivel ilyenkor alaposan megforgatták a földet. A szüret előtti munkák 843 SZENDE 2004, 120. 844 Általában fehérbort termeltek. A vörösbor kultúrája balkáni hatásra csak a XVI-XVII. században terjedt el nagyobb mértékben elsősorban ország déli és középső területein, (SZENDE 2004, 214.) de azért termeltek vörös bort is a középkorban, mint az az előbbiekben Oláh Miklós leírásából kitűnt. Estei Hypolit számadásaiban pozsonyi és egri vörösborról tesznek említést: 1487 — „uno vaso donato ala Maesta di madama in posonio roso” (NYÁRI 1870, 288.) 1503 — „Item vertige Andreas mortuus est et dimissit medium vas vini domino Reverendissimo: erat in cellario suo unum integrum de rubeo qui placebat fratri meo patricio adedi florenor tres ex secutoribus et recepi vas integrum et non solum recepi pro ipso sed ei pro dominis quando huc i:emunt. ” (NYÁRI 1870, 667—668.) Akár fehér, akár vörös borról volt azonban szó, meleg időben hűtve fogyasztotta az, aki megtehette, mint az Zsigmond lengyel herceg számadásaiban olvasható: 1501. május 31. — „Item eodem die pro tribus szawlyki pro portandis glaciebus et pro refrigendo vino ad mensam domini principis dedi XII. den. ung. ” (DIVÉKY 1914, 110.) A ‘szawlyki’ szó jelentése ‘dézsa’. (DIVÉKY 1914, 229.) Ittak égetett bort is, ahogy ez egy 1502. november 23-i bejegyzésből kitűnik: „Item pro vino palone et pro vitro domino principis dedi VIII. den. hung" (DIVÉKY 1914, 190.) A ‘palone’ lengyel szó jelentése ‘égetett’. (DIVÉKY 1914, 228.) 845 SZENDE 2004,216. A termelésbe befektetni szándékozó polgárok számára gyakorlatilag a szőlővásárlás volt az egyetlen lehetőség, hiszen a kézművesmesterségek árukibocsátását a céhes korlátok és a piac szűk keresztmetszete miatt nem lehetett tetszőlegesen növelni. (SZENDE 2004, 29.) 221
