Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
III. fejezet: A középkori magyar bőripar
mesterek presztízse, mennyien művelték ezeket a szakmákat, milyen volt az országon belüli eloszlásuk stb. Azonban ha áttekintjük azt, hogy a könnyűfegyverzetű lovasság mekkora szerepet töltött be a középkori magyar hadszervezetben, akkor remélhetőleg következtetni lehet a kérdések azon részére, melyek az ipar jelentőségével kiterjedtségével kapcsolatban vethetők fel. A könnyűlovasság A magyar hadsereg keleties, könnyűlovas jellege a XI. században továbbra is megmaradt,609 így a honfoglalókkal kapcsolatban említett bőrpáncélzattal az államalapítás után is számolni kell. Az 1146-os Lajta menti csatával kapcsolatban Friesingi Ottó szerint a magyarok többsége könnyű (vagy legalábbis nem lovagi fegyverzetű) volt.610 A magyar haderőnek ez a jellegzetessége az 1241 után betelepülő kunok révén tovább erősödött, ami tükröződik az 1260-as kroisenbrunni csatával kapcsolatos híradásban, amelyben külön kiemelik az íjjal és nyíllal harcoló kunokat.611 Előfordult az is, hogy nem különböztették meg a kunokat a magyaroktól sem viselet, sem fegyverzet tekintetében.612 Habsburg Albert és Nassaui Adolf között a német császári koronáért 1298. július 2-án vívott göllheimi csatában az Albert oldalán részt vett magyar csapatról Ellenhard krónikájában az olvasható, hogy „voltak majd hatszázan; íjaikból még visszafelé is tudták nyilaikat gyorsan kilőni; minden fegyverzet nélkül lovagoltak; hosszú hajukat befonva viselték, mint az asszonyok; hosszú szakállukat a német rend tagjainak módjára viselték. Oly bátrak és gyorsak voltak, hogy nem létezett az a folyó, melyen ne tudtak volna úszva vagy lovagolva átkelni. A magyarok és a kunok mindnyájan íjakkal és nyilakkal voltak felfegyverezve és ezekkel harcoltak is; az osztrákok vasfegyvereket használtak.”613 Horneck-i Ottokárnak a morvamezei csatáról (1278) írt tudósításából az tűnik ki, hogy a német szemlélőnek szokatlan volt a magyar sereg egy részének lovagi harcmodora. Azt írja trencséni Csák Mátyásról és „Schiltbergi” Istvánról, hogy „úgy harcoltak, ahogyan magyarok még sohasem. Ügy harcoltak, mintha Franciaországban tanulták volna. Megmutatták, hogy tudnának sváb módon harcolni, ha ők is úgy fegyverkeznének.”614 (Nyilván azért került ez kiemelésre a krónikaíró által, merthogy egyébként nem ez volt a tipikus a magyarok esetében.) Amikor János cseh király 1315. júniusában 609 BOROSY 1962, 138. A könnyűlovasság jellemzője a könnyű védőfegyverzet, amely egyébként el is maradhat, a támadófegyverek közelharci jellege pedig csekélyebb súllyal bír. (BOROSY 1962, 131.) 610 BOROSY 1962, 139. A forrás szerint Babenbergi Henrik először az „igen rossz” {pessimi) és „igen silány” (vilissimi) székelyek soraiba ütközött, akik szétfutottak, mert nem tudtak ellenállni a német lovagok rohamának. (BOROSY 1962, 146-147.) 611 BOROSY 1962,151. 612 BOROSY 1962, 152. 613 WERTNER 1915,64. 614 BOROSY 1962, 167. 173
