László János - Schmidtmayer Richárd: Mátyás országa: Kiállítási katalógus (Tata, 2008)

Bevezetés

BEVEZETÉS Magyarország tehát eléggé nyilvánvalóan bővében van mindazon dolgoknak, melyekről úgy tartják, hogy egyrészt az emberi élethez, másrészt pedig a vagyongyűjtéshez szükségesek; földje fekete, zsíros, nedves, hiszen művelőinek nem nagy fáradsága nyomán bő termést hoz. [...] Borból oly sok van, hogy Magyarország csaknem minden vidéke [...] terem nemes borokat. [...] A legelők terjedelme és kövérsége akkora, hogy sok ezer lovat, marhát, juhot, kecskét és más efféle állatot tarthat el. [...] Magyarország egyes vidékein mind nagy, mind apró vadakban oly nagy a bőség, hogy mint a madarakat, úgy a vadakat is mind a nemesség, mind a köznép egyenlőképp vadássza, fogja, ki-ki szüksége vagy kedve szerint. Oláh Miklós: Hungaria így emlékezett meg Magyarországról Oláh Miklós a 16. század közepén. Hungaria című művében olvasható kissé idillikus leírás jól mutatja az ország gazdasági erejét, lehetőségeit. Egy Mátyás halála után 5 évvel, 1495-ben készült számadáskönyv alapján az ország lakossága Horvátország lakóit nem számítva mintegy 3 millió főre becsülhető. A korabeli Erdélyben közel fél millióan, Szlavónia négy megyéjében pedig 260-300 ezren éltek. Az ország lakóit különböző jogi állapotban találhatjuk. A lakosság nagy részét a kiváltságok nélkül élő jobbágyok alkották, akik mindenkori földesuruktól függtek. A földesúr lehetett nemesember, egyházi intézmény, olykor egy-egy szabad királyi város vagy maga a király; ez utóbbi esetben a jobbágyok jobb helyzetbe kerültek. E társadalmi csoporton belül jelentős vagyoni különbségek figyelhetők meg, a két szélső pólust a zsellérek és a telkes gazdák alkották. A jobbágyokhoz képest jobb helyzetben voltak a kiváltságos népek, amelyek közül a székelyek mintegy 76-86 ezren, az erdélyi szászok 100-110 ezren, a jászok és a kunok 20-23 ezren lehettek. Jogilag egységes csoportot alkotott a nemesség, amelynek tagjai komoly kiváltságokkal rendelkeztek. Vagyoni tekintetben azonban ők sem voltak egységesek, volt köztük olyan kisnemes, aki egy telket művelt, s olyan főnemes is, aki számos vármegyében rendelkezett birtokokkal. A nemesek száma nagyjából 140 ezer főt tett ki. Hazánkban a részben kereskedelemmel és iparűzéssel foglalkozó polgárok igen csekély erőt képviseltek nyugat-európai vagy itáliai összehasonlításban. A polgárságot az ország 23 szabad királyi városának lakossága alkotta, számuk nagyjából 86-100 ezer fő lehetett. Az egyházi rend tagjai között különböző származású személyeket találunk, nemeseket éppen úgy látunk soraikban, mint jobbágyi származásúakat. A korabeli társadalmat a rendi állam keretei fogták össze, ahol képviseleti joggal csak az egyházi rend, a nemesség és időnként a polgárság rendelkezett. 7