Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)

Szőke Béla Miklós: A Dunántúl lakossága és a honfoglaló magyarok

és Bulgaroi címszavai, melyek ok-okozati és kronológiai sorrend nélküli idézetek csokrai. A két címszóban egy valamikori avar-bulgár konfliktusra utaló mondat miszerint „az avarokat mind egy szálig kiirtották a bolgárok" -, háromszor ismétlődik meg. A mondat mindegyik esetben más tartalmú idézetrészek közé beszúrva, azokkal szerves kapcsolatot nem mutatva fordul elő. A kombinációkra egyedül az a vékony szál adott lehetőséget, mely a Bulgaroi címszóban az idézett mondatot egy rövid elbeszéléssel kötötte össze; utóbbiban Krum kán avar hadifoglyokat hallgatott ki, arról faggatva őket, mit gondolnak, miért pusztult el vezérük és egész népük. Bizánci forrásokból tudomásunk van arról, hogy a bolgárok seregében avar zsoldosok is harcoltak - a történetnek tehát lehetne akár valami igazságtartalma is. Azon túl azonban, hogy az avar hadifoglyok meseszerű kihallgatása más népnevekkel már korábbról ismert történeti toposz, s a szájukba adott válaszok nyilvánvalóan Krum korabeli aktuálpolitikai céljait szolgálták, a valóságban Krum kán ekkor minden erejével a Bizánc elleni háborúra kellett készüljön, amibe nem fért bele - sem stratégiai, sem politikai szempont szerint - egy bizonytalan kimenetelű, ráadásul minden ok nélküli hadjárat messze északra, az avarok ellen. Az avarokkal még később, Omurtag idejében sem kerültek háborús konfliktusba a bolgárok, amikor tehát már valóban az al-dunai kataraktáktól nyugatra fekvő területeken harcoltak. A kaganátus tényleges hatalmának meggyengülése (meggyengítése), vazallusi függésének elmélyülése egy - előre valószínűleg a frank uralkodó által sem látott - következménnyel járt: a kaganátus peremterületeinek szlávjai egyre inkább öntudatra ébredtek, önálló politikai tényezőkké kezdtek válni. Az erre fogékonyabbak már 803-ban, a tuclun meghódolásakor észlelhették ennek az első jelét, amikor a tuclun kíséretében az avarok mellett a szláv előkelők (jnulti Sclavi et Hunní) is megjelentek. Az avar szláv ellentétek egyes területeken hamarosan már oly mértékig elmérgesedtek, hogy az avarok kénytelenek voltak külső segítséghez folyamodni. 805ben, Aachenben a császár előtt megjelent „a kapkan, a hunok fejedelme (capcan princeps Hunorum h Avarorum]) népének szorongatottsága miatt, és kérte őt, hogy engedje át neki a Sabaria és Carnuntum közti területet, mivel a szlávok támadásai miatt addigi lakhelyein nincs már maradásuk. A császár nyájasan fogadta őt - mivel a kapkan keresztény volt és Theodornak hívták - meghallgatta kérését és gazdagon megajándékozva hazaengedte. Nem sokkal azután azonban, hogy népéhez hazatért, meghalt. Erre fel a kagán egyik előkelő nemesét küldte [a császárhoz], hogy régi méltósága visszaállítását kérje, amellyel a kagán a hunoknál mindig is rendelkezett. A császár teljesítette kérését és elrendelte, hogy a kagán a hunok régi szokása szerint az egész terület feletti fennhatóságot gyakorolja." A kagánt még ugyanezen évben, szeptember 21-én a Fischa folyóban megkeresztelték, s a keresztségben az Ábrahám nevet kapta. 79