Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)

M. G. Ivanova–K. I. Kulikov: Az ősi udmurt mitológia és a Rigvéda

letet és csodálatot, s ugyanígy csodálatot és meglepetést váltanak ki anyagi kultúrájuk ránk maradt emlékei: bronz- és csonttárgyaik. Megszoktuk, hogy csak a szavakkal kifejezett elbeszélést nevezzük mítosznak. Valójában azonban a mítoszokat az őseink által készített tárgyak is tükrözik, a számos apotropaikus tárgy: talizmán, csüngő, veret. Ősünk ezek között a tárgyak között élt, és - bár hitvilága alapján teremtette meg őket -, a tárgyak önmagukban is hatottak a világképére, mivel a mftoszteremtő tudat tagolatlan jellegű. Egyes formái (tárgyi, verbális, cselekvő - rituális) nem különállóan működnek, hanem párhuzamosan és komplex módon. A verbális mítoszokat megjelenítik, tárgyiasítják, a cselekvőket pedig „verbalizálják" (Goloszovkov terminológiája). Sajnos mostanáig nem tekintették át a földvárak és temetők ásatásakor, valamint a kincsekben talált számos tárgyon szereplő ábrázolások szemantikáját. A finnugor népeknek nincsenek saját ősi írásos emlékeik, ezért nem tudjuk elolvasni ezeket a titkokat. De nem találhatunk-e hozzájuk kulcsot más népek forrásaiban? Hiszen akármilyen elszigetelten éltek elődeink, az ősi időkben közös gyökereik vagy kölcsönös kapcsolataik voltak más népekkel. Ha tökéletesen meg vagyunk róla győződve, hogy a fémművesség és a gazdaság egyéb termelési ágai az indoiráni törzsektől érkeztek hozzájuk (amiről kétségtelenül tanúskodik egy sor, ezzel a tevékenységgel összefüggő szakszó, például: kort - van, andan - acél, purt - kés, zárni - arany, szandál - üllő, amez - ekepapucs stb.), akkor miért ne feltételezhetnénk, hogy ez a hatás érvényesült a hitvilág és mitológia terén is? Másrészt lehettek közös stadiális jelenségek is, amelyek fennmaradhattak a régi írásos emlékekben, de nem érték meg napjainkat azoknál a népeknél, amelyeknél az írás csak későn alakult ki. Innen jött a gondolat, hogy a védikus kultúra egyik alapvető és legősibb forrásához - a Rigvédához - forduljunk. Itt mindjárt meg kell jegyeznünk, hogy a Rigvéda olyan filozófiai és kozmogóniai himnuszok gyűjteménye, amelyek közös jellemzője, hogy megválaszolatlan kérdések formájában töprengéseket és kétségeket, a világmindenség látható változatossága mögött rejtőző eredendő ok keresésének igyekezetét tükrözik. Természetesen nem adhat kész formában választ valamennyi kérdésre. Ezzel együtt - véleményünk szerint - segít megérteni őseink alkotói törekvéseinek lényegét. A 9-13. századi Idnakar földvár, a kialakulóban lévő udmurt kulturális közösség jelképe, számos csodálatos és rejtélyes tárggyal lepett meg minket. Vizsgáljunk meg néhányat közülünk. Itt van például a Nap mozgását követő, három lófejet ábrázoló, agancsból készített csüngő (1. kép). Ló egyenlő Nap!? Nézzük a Rigvédáfi. Szerepel benne a Temetési himnusz a lóhoz c. rész. 45