Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)

Uzsoki András: Bajor Gizella és István király házassága

Az Esztergomi Érsekség és az Eötvös Loránd Tudományegyetem szakmai dele­gációjának tagjaként meghívásra vettem részt a szimpóziumon, ahol az előadásso­rozat első előadását tartottam „Die Echtheit des Gisela-Grabes in Passau" címmel. Történeti, régészeti és ikonográfiái érveimet, bizonyítékaimat az előadást követő hozzászólásokban elfogadták, amelyet a Niedernburg monostor (két évszázada az Angolkisasszonyok tulajdonában) templomának kápolnájában lévő Gizella-sír 11. századi sírlapján és az 1420-as években készült, föléje épített gótikus kenotáfium fedőlapján látható vésett szövegeken és ábrákon is bemutattam. Tanulmányi kirán­duláson megtekintettük a scheyerni bencés monostort, hogy tanulmányozzuk azt a késő középkori képsorozatot, amelyben ott látható két festmény Gizelláról. GIZELLA ÉS ISTVÁN HÁZASSÁGKÖTÉSE, MEGKORONÁZÁSA A scheyerni bencés apátság képei 1624-1625 között készültek helyi hagyo­mány, legenda alapján. Azóta mind a szakirodalomban, mind az egyháztörténeti szépirodalomban gyakran történeti valóságként hivatkoznak a két képen látható jelenetre: 1. kép: Korabeli felirata: „Imperator Henricvs, Gisela. Rex vngariae Stephanvs. Enricvs, sororem svam, Stephano vngariae regi féliciter despondet." A festmény Ist­ván és Gizella eljegyzési jelenetét, kézfogóját ábrázolja. A trónon ülő Henrik csá­szár előtt István áll fején koronával és mellette Gizella; egymás jobbját fogják, s kettőjükét pedig Henrik. Körülöttük udvari főemberek és Gizella udvarhölgyei. A menyasszony felnőttnek van ábrázolva, tehát már nem gyereklány. — A kép szöve­ge a német 11-17. századi kútforrásokban, történeti munkákban és kompilációk­ban olvasható szövegrészlettel lényegében azonos: „Henrik császár, Gizella. István Magyarország királya. Henrik boldogan eljegyzi húgát Istvánnal, Magyarország ki­rályával." 2. kép: Korabeli felirata: Rex Stephan' Gisela Adalbert' Episcop' Pragensis, etc. R. Stephanv' Cv. Gisela a isq. Sch'ram petit et ibi fontes tinct' avgvstos hymenaeos facit. A „násznép" élén Szent Adalbert prágai püspökkel és István királlyal közrefog­va, védelmezve Gizellát, lóháton sietve elhagyja a kép bal szélén látható Scheyernt. „István király, Gizella, Adalbert prágai püspök és a többiek. István ki­rály Gizella mátkájával Scheyernből eltávozik" a felirat szerint. A scheyerni hagyományt megörökítő képek kedves és értékes alkotások, azon­ban az eseménynek nincsen bizonyítható történeti alapja. Az Augsburg és Freising között fekvő mai Scheyern kicsi település, a bencés apátság pedig nagy monostor, amelynek az alapítása viszont jóval később, a 11. században történt. A 10. századi 213

Next

/
Oldalképek
Tartalom