Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)
Kiss Gábor–Tóth Endre: Adatok a nyugat-dunántúli korai magyar gyepű topográfiájához
A sáncot először Freisingi Ottó említi Babenbergi Lipót őrgróf 1117-es vagy 1118-as betörésének leírásában, amely szerint a seregek usque ad claustra terrae progreditur, captoque et succenso castro, quod Ferreum vocatur, azaz Vasvárt. A 14. századtól határjárásokban magnum fossatum-ként sorozatosan említik. Ennek, az Itáliába vezető útnak a eléli végén, az útra merőlegesen, a vasvárihoz felettébb hasonló földrajzi helyzetben egy másik sánc húzódik, amely egyúttal a középkori országhatár volt. Ezt a század, eleji 200 ezres léptékű térkép és a jelenlegi osztrák 5000-es turistatérkép is jelöli: a Radkersburg és Muraszombat között húzódó É-D irányú töltés a Murától indul, és a Kucinicza-Granizbach patak keleti oldalán vezet észak felé: 6 km hosszú, és a múlt századi kéziratos térképeken és telekkönyvekben még nyomon követhető. A vonalat Petánc 1347-es és 1348-as határjárásai fossatum-kém említik, amelyen a sánc és a Radkersburg-Muraszombati út kereszteződésénél a Németkapu nyílik. A sánc a Murától északra húzódó sík területet zárja le a dombosabb vidékig, kijelölve annak a nyugati határát, amelyet a gyepűsávhoz tartozóként kell értelmezni. Az út Vasvárnál elágazó (1217: porta civitatis iuxta viam, qua pergitur ad Sanctum Gothardum) északi szakasza a Rába völgybe vezetett nyugatra (1271: via magna, que ducit ad Theutoniam, Csákánydoroszló mellett). Az út a későbbi radafalvi harmincadhelyen át Fürstenfeldbe (Fölöstömbe) vezetett. Az úttól néhány kilométerre északra 1332-ben egy, a Felsőújlak/Neusiedel és Kishársfalva/Lim-bach közti indago-ról írnak. Nem lehetetlen, hogy a nyugat felé vezető utat a vasvárihoz hasonlóan keresztsánc zárta le. A németújvári völgyben, ahol ugyanennek az útnak egy másik ága vezetett, találkozunk Karácsfa/Hagendorf közelében egy már azóta elpusztult Kolosvár nevű településsel. Az előző útból leágazó és északnyugati irányba a Pinka völgyében vezetett Alsó-Ausztria irányában egy további út. Ennek a védelme is hasonló lehetett a többihez, hiszen a régi országhatár közvetlen közelében az úttól délre ott találjuk Grafenschachen települést, amelynek magyar neve - Árokszállás - alighanem szintén az utat ellenőrző sáncra utal. Ezt az utat ellenőrizte továbbá Pinkóvár/Burg bronzkori földvárából átépített magyar sáncvára is. Ugyanezen úton helyezkedett el Gyepüfüzes/Kohfidisch is. Az északi út északi, Duna menti ágáról keveset tudunk. Hogy azonban a határ felé hasonlóan valamiféle mesterséges gyepűvonal létezett, az a Mosoni kapu 1060-as említéséből kétségtelen. Megjegyezzük: amíg hegyvidéken a Kapu természetes alakulat is lehetett, a síkságon mesterséges létesítménynek kellett lennie. Még vizsgálandó, hogy az a 18. század eleji sáncvonal, amelyik a Dunát és a Fertő északi végét kötötte össze, nem valamiféle korábbi sánc átépített, korszerűsített utóda-e? Bartalos Gyula szerint a sáncvonalat ugyanis már Ortelius 1587-ben megjelent atlaszának egyik térképe is ábrázolja, ebben az esetben viszont (legalábbis részben) korábbi lenne a kuruc-kornál. 109
