Somorjai József szerk.: Érték a fotóban. Országos Fotótörténeti Konferencia előadásainak anyaga. Tata, 1993. szeptember 27-28. (Tudományos Füzetek 9. Tata, 1994)

1993. szeptember 28. Korreferátumok - Bolykiné Fogarasi Klára (Néprajzi Múzeum, Budapest): „Érték a fotóban” – a néprajzi fényképezés korai időszakában

technikai eljárást, amely olcsósága révén a hagyományos, drágább festészetet kiszorította az arcképkészítésben. A kérdés a megközelíthető azonban más - a társadalom valóságának oldaláról is: a 19. sz. első felében, Ny-Európában a változások gyorsan követik egymást. A polgárosodás, a társadalmi-gazdasági átalakulások az élet egészét megváltoztatják: a fejlődés ritmusa - s vele együtt az élet tempója is - fölgyorsul. Az időszemlélet gyökeres változása jól tükrözi a kultúra egészének átalakulását: „Az idő a középkori társadalmakban lassan múló, türelmes, hosszadalmas idő, s ... a múlthoz igazodik. A múlt mintegy állandóan visszatér, s ezáltal szilárdságot, súlyt, maradandóságot ad a jelennek." (2.) Mindez ekkor is érvényét veszti, teljesen új életszemlélet helyét a jelenre figyelés követelménye váltja fel. A hagyományos művészeti ágak próbálkoznak a maguk eszközeivel, hogy ezt a változást megjelenítsék: a prózában pl. Balzac Emberi színjátéka hallatlan precizitással megírt képfolyam, filmszerűen pergő társadalmi tabló; vagy a lírában Rimbaud látomásai - lényegében szuggesztív képek: hatalmas vágy, erőteljes törekvés fejeződik ki egy sokkal tágabb, új dimenziókat feltáró művészet felé, amely „minden érzék által" fölfogható, s földrajzi-társadalmi korlátok nélkül, térben és időben szabadon áradó. (3.) A képzőművészetben eltűnik a centrálperspektíva, az „egynézőpontúság" (4.), megszűnik a hagyományos kompozíció; a statikus szemlélet helyett a formák, színek dinamizmusa kerül bemutatásra (festői eszközökkel) - másrészt az akadémikus festészetben a puszta látszatok, külsődlegesség válik uralkodóvá. „Minden - a tárgyak, az emberek, az egész valóság puszta látvánnyá változott..." (5.) írja Németh Lajos. A művészet elvetette a korábbi vallási, ideolgiai, esztétikai elkötelezettségeket - „a világ ... csak mint jelenség, látvány válhat(ott) a tudat tartalmává." A művészet nem más, mint „érzékileg felfoghatóan megvalósuló tiszta látványélmény" - ahogy Konrad Fiedler művészetelméletileg is megfogalmazta. Ilyen értelemben a festészet vált bizonyos esetekben fotószerűvé, vagy a regény képszerűvé. „E folyamat végpontja a fényképezés, amely gépi pontossággal oldotta meg a természet hű visszaadásának a követelményét." (7.) A régi formák és keretek megkérdőjelezése mutatta az elégedetlenséget, amelyet a művészek éreztek a hagyományos eszközökkel történő ábrázolás lehetőségei és a modern élet sokszínűségének kifejezhetetlensége között. A régi „műfajok" nem voltak alkalmasak többé az új életritmus maradéktalan kifejezésére. Törvényszerűen létre kellett jönnie egy új eszköznek, művészeti ágnak - amely a pillanatonként változó valóságot képes látványszerűségében megragadni. (Nem téveszthet meg bennünket, hogy létrejöttekor ez az eszköz erre még nem alkalmas.) Az új eljárás lényege a gyors rögzítés képessége, a hiteles, részletgazdag valóságábrázolás. A fényképezőgép által teremtett látvány újszerűsége (a festészethez képest), hogy szenvtelen, tárgyilagos, objektív - másrészt egy adott képben egyszerre kapnak, kaphatnak figyelmet a legapróbb jelenségek és a látvány egésze (totalitás). 129