Somorjai József szerk.: Érték a fotóban. Országos Fotótörténeti Konferencia előadásainak anyaga. Tata, 1993. szeptember 27-28. (Tudományos Füzetek 9. Tata, 1994)
1993. szeptember 27. Korreferátumok - Szöllősiné dr. Kürti Katalin (Déri Múzeum, Debrecen): Fotótörténeti értékek és kutatások a debreceni Déri Múzeumban
A Déri Múzeum a harmincas évektől időnként helyett adott fényképkiállításoknak. Az 1930. évi nemzetközi kiállítás után megalakult Debreceni Fotó Club. Ez rendezte meg magyar és nemzetközi kiállításait 1932-1942. között (1938-ban pl. 628 fotó érkezett négy kontinensről, 1939-ben 585). Külön fejezet az 1939. évi un. MANSZ (Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége) kiállítás, amelyen régi debreceni családi portrékat, bútorokat, órákat, porcelánokat állítottak ki a Déri Múzeumban, komplex módon, életmód kiállításként dr. Nagybákay Antalné vezetésével. Ekkor derült ki, hogy igen értékes képzőművészeti anyag van Debrecenben (Donát János, Barabás Miklós, Borsos József, Györgyi Giergl Alajos, Molnár József, Thán Mór) magántulajdonban. Sajnos a háború elpusztította az anyag egy részét, de megmaradt a kiállításrendező jóvoltából egy gondosan összeállított katalógus és egy fényképalbum az egyes képekről. Ez a fényképalbum meghatározó élményem és ösztönzőm volt. Arra vágytam, hogy felkutassam a műveket és rekonstruáljam az 1939-es kiállítást. Szerencsére élt és él még a kiállításrendező két fia. Különösen dr. Nagybákay Antal segítette munkámat. 1986-ban rendeztem meg a Régi debreceni családi képek, azaz Régimódi történet" című kiállításunkat, ahol már fényképeket is állítottam ki. Természetes volt ez, hiszen a XVIII-XIX. sz. fordulóján készített árnyképek és akvarell miniatűrök, olajképek után, 1860 körül a fényképek következtek egy-egy családnál. Átmenetet jelentettek azok az akvarellnek tűnő biedermeier képek, amelyekről kiderült, hogy akvarellel, temperával átfestett, kihalványított ősfotók. A kiállításért olyan hálásak voltak a nagy debreceni családok leszármazottai, hogy egész sor ajándékot kapott a múzeum. Ez ösztönzött a kutatásra s annak „végtermékére", a „FOTÓTÖRTÉNET-CSALÁDTÖRTÉNET' című kiállítás rendezésére 1987-ben. E kiállításról beszámoltam a Fotómüvészet-ben, de katalógusa, együtt a már említett Régi debreceni családi képek kiállításéval, önálló könyvként is megjelent 1987-ben. A kiállítás címválasztását alátámasztotta az, hogy nem egy esetben családfák, a családi krónikák átnézése, vagy a fotók hátlapján lévő korabeli felírás segített. Bármilyen különös: kutatásunkban fontosabb volt a családoktól kölcsön és ajándékba kapott 350-400 darab Gondy-Egey kép, mint a 32 albumba kötött, közel 32 ezer fénykép. Ezek ugyanis hátlap nélküli, albumba ragasztott nyersfotók, míg a családi képek verzóval rendelkezőek, tehát a fényképész közlésein túl családi „firkálmányokat" is tartalmaznak. Milyen jó, hogy ráírták a nevet, a dátumot, néha a születési adatokat is! így tudtuk korszakra osztani a Gondy-Egey cég működését, s díjaikat, címüket, mozgásukat megállapítani. Talán feltűnt valakinek, hogy a nagyváradi Mezey Lajos dagerrotípiái is szerepeltek kiállításunkon. Nem akartunk idegen tollakkal dicsekedni és le kell szögezni, hogy nem valószínű Debrecenben a dagerrotipizálás. Mezey Lajost be akartuk „csempészni" a debreceni fotótörténetbe, azzal az ürüggyel, hogy voltak debreceni kapcsolatai és valószínűleg első mestere Egeynek. Tettük ezt azzal a céllal is, hogy felvállaljuk a kiszakadt kulturális területek közül Erdély és Partium fotótörténetének feltérképezését, a tárgyak gyűjtését. 100
