Somorjai József szerk.: Érték a fotóban. Országos Fotótörténeti Konferencia előadásainak anyaga. Tata, 1993. szeptember 27-28. (Tudományos Füzetek 9. Tata, 1994)
1993. szeptember 27. Korreferátumok - Varga Éva (Somogy megyei Önkormányzat Igazgatósága, Kaposvár): A Somogy megyei Múzeum új- és legújabbkori történeti fotógyűjteménye
„Ősleltárkönyvünk" tanúsága szerint újkortörténeti tematikájú fénykép szinte megjelenése pillanatától fogva bekerült múzeumunk jogelődjének, a Somogy Megyei Múzeum Egyesületnek a gyűjteményébe, s az újkortörténeti muzeológia megjelenése előtt (azaz 1960 előtt) is gyarapították. Az 1960-as évektől, különösen az utóbbi évtizedben, az újkorkutatás fellendülésével a szakemberek egyre több figyelmet szenteltek a fotónak, hiszen felismerték, hogy az utóbbi 100 év története magukon a fotókon is megjelenik. Ennek ellenére a fotó az 1980-as évekig nem kapta meg az őt megillető rangot (ld. a 60-as, 70-es évek két- vagy háromdimenziós vitáit), nem tekintették műtárgynak, múzeumba valónak. Szívósan tartotta magát - és a laikusoknál tartja még tán ma is - az a nézet, hogy műtárgy csak az lehet, mely - egyediségével, anyagának nemességével - unikális értéket képvisel. Holott a fotózás kiterjedése az élet minden területére minőségileg új forrástípust teremtett. Olyat, amely a cselekvéssel (azaz az expozícióval) azonos időben, utólagos ferdítések lehetőségét kizáróan jön létre, azaz nem úgy, mint ez akár az írott, akár a szóbeli forrásoknál rendszeres, s amely ráadásul a pillanatnyiságnak az emlékezetből hamar kieső idősíkját örökíti meg. S mint minden történeti forrás, emléke mindannak a technikai eljárásnak, amellyel létrehozták és tanúja annak a társadalmi életformának, melynek mint „tárgy" részese volt. Egy-egy konferencia - így ez a mostani is - jó alkalom a mérlegelésre: mi az, amivel rendelkezünk, hol tartunk a feldolgozásban, a gyűjtemény feltárásában, a kutatások eredményeinek tudatosításában szűkebb és tágabb hazánkban egyaránt. Ahhoz, hogy képet alkothassunk a gyűjtemény jellegéről, át kell tekintenünk, mit tartottak fontosnak elődeink a gyűjteményben elhelyezni. Egy-egy múzeumi fotógyűjtemény hosszú időn keresztül alakul ki. Mind a fényképek készítésének, mind azok összegyűjtésének szándékai sokfélék. Az újkortörténeti fotógyűjtés korszakait - a somogyi múzeumalapító Gönczi Ferenc munkásságától napjaink gyakorlatáig - elemezve nyilvánvaló, hogy az újkortörténeti muzeológia számára mi az érték a fotóban. Az újkortörténeti fotógyüjtés korszakai Somogyban A kezdetekről az az ős fotóleltárkönyv tanúskodik, melyet a múzeumegyesületi időkben (1925-től) Gönczi Ferenc, a múzeum egyszemélyes mindenese vezetett a maga elgondolása szerint. Sajnos, számos, mai szempontból fontos adatot nem tartott még érdemesnek feltüntetni: hiányzik a fotós neve, gyakran a felvétel készítésének időpontja, s az, hogy a kép milyen célra készült. Számára viszont az érték a fotóban nyilvánvaló volt. Erre utal, hogy általában gondosan feltüntette a fotó értékét még ajándékozás esetén is. (Érdekességként említem meg, hogy általában kép pengőt írt be fényképenként, s lehetőleg mindegyikből két példányt szerzett be). Bár maga Gönczi néprajztudós volt, érdeklődési köre ezen kívül is sokféle fotótémára kiterjedt. Gyűjtötte a saját kora polgári életének ünnepnapjait (pl. szoborleleplezés, főispán beiktatás, a tisztviselői kar portréi stb.) megörökítő felvételeket, a számára még közelmúltbeli első világháborús fotográfiákat (katonai csoportképek, tábori istentisztelet, a lövészárkok élete, katonasírok) éppúgy, mint az újkori magyar történelem jeles személyiségeinek (Deák Ferenctől Móra Ferencig) portréit. A bejegyzések sokat sejtetnek az azóta már elveszett, elkallódott képek tartalmáról: mint pl. „Ottó, a trónkövetelő" egy 1936-os felvételen. Érde79
