Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

csakis a művészet maga halálosan komoly. Nem szoktak művészi dolgokban tévedni, az életképtelenség hullaszagát azonnal megérzik, de a kiapadhatatlan termékenyítő erő mindig pótlásra kész. A huszadik század meglepetésekben gazdag művészi fejlődésében is páratlan kísérlet: a szürrealizmus, konstruktivizmus és dilettantizmus. A szürrealizmus minden eddigi képszerűségnek megtagadása; homlokegyenest másként és másutt látja a festészetet, mint az összes mindenkori és eddigi esztétika. Az önkényesen megállapított szabadság, mellyel a legnagyobb mértékben élnek is, oly bonyolult képfelületet hoz létre, mely első pillanatra valósággal kérdőjellé alakul. Lássuk csak, mit mond a szürrealista manifesztum: a kép „távol (van) az értelem ellenőrző gyakorlatától, kívül minden esztétikai és erkölcsi elfogultságon "... vagy áll „az álom mindenhatóságán, a gondolat érdek nélküli játékán"... „vannak szürrealista képzetek, mint az ópium képzetei, melyeket az ember nem hív elő, de amelyek felajánlkoznak önkényesen, zsarnokilag" stb. Végzi pedig így: „Ezen a nyáron a rózsák kékek, az erdő üveg." Ez a festészet tehát nem ismer logikát, ami különben úgysem művészi instrumentum, és felszabadulni törekszik minden megkötöttségtől. Kivetítése az emberi agyvelőnek, mintegy filmszerűen beraktározott képeknek: optikai benyomások, álmok, emlékképek, lázálmok itt megvalósulnak. Az egyiptomi hieroglifek szinte tudományosan körülhatárolt jelek ezekhez a festményekhez képest. A legvéletlenebb és legmerészebb asszociációk. Rendszere, hogy nincs semmiféle rendszere. A forma művészi problematikus kezelése nem problémája, szó sincs absztrakciókról; ha úgy tetszik, él elhasznált stíluselemekkel, akadémiával, naturalizmussal, látszólagos orgánumokkal, dekoratív jelekkel — szóval mindennel. Szinte biztosra veszem, hogy a mozgóképeknek itt hatásuk van: gondoljunk csak arra, hogy csúsznak a képek egymás fölé vagy egymásba — hogy egészítik ki vagy homályosítják el egymást, vagy hány kép rohan, kergetőzik szemünk előtt minden logikus hívás nélkül és nem tiltakozunk ellenük. Eddigi értékmeghatározóinkkal, mint pl. szertelen fantázia, költői és művészi szabadság, nem juthatunk a kérdéshez közelebb; inkább távolbalátók, médiumok és hipnotizált egyének sokszor illogikus látomásait, okkultizmust, hallucinációt kell felidéznünk. Új elemek próbálkoznak csatlakozni tehát a kép értelmezéséhez, melyek kitágítják, esetleg megváltoztathatják határait. Nagyon könnyen lehetséges, hogy elérkeztünk a festészetben ahhoz a zeneiséghez, midőn nem kérdezzük többé a dolgoknak értelmét és benső jelentőségét, hanem gyönyörködünk az adott formák és színek egymáshoz való viszonyának akkordjában, melyek ott helyezkednek el, ahol a szemnek jól esik, és nem ott, ahol racionális és jelent valamit. 4. Feltűnő, hogy a műtárgyak között elszórva, lépten-nyomon primitív afrikai néger és mexikói azték szobrokkal és indián dekoratív fafaragványokkal találkozunk. A kultúrember szempontjából ezek nékünk újszerűségükkel és naivitásukkal felfokozott ingereket jelentenek. Ezek a művészi alkotások a kontinensen nem véletlen jelenségek, hanem szinte kiprovokálta őket a dilettantizmus. A dilettantizmus naivitása és közvetlensége sohasem vesztette el aktualitását — a népies művészet pedig neki köszönhet mindent. Ismert modern festők előszere88