Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

tatlan előítéleteket szinte pillanatok alatt százpercentig eltöröl a lelkekből, és évszázadok lassú munkáját végzi el pár év alatt... Ami ezekből megszületik, az többé már nem az antik vagy reneszánsz poézise, romantikája vagy klasszicitása. Ez más. Az élet ma sebesebben rohan és zajlik, mint a középkorban vagy — 1914-ben, és művészet szinte képtelen ezt az iramot oly gyorsan követni és formailag kifejezni. Az élet már megelőzi a művészi formát. New York és Detroit felhőkarcolói és mamutpalotái, mint a túlzsúfoltság megoldása, tisztán szükségszerűségek, mérnöki konstrukciók, melyeknek csak keresztmetszeteik vannak külső kiképzés nélkül: vas és beton. A kép és szobor sorsa jobb ebben az ütemben: egyelőre csak a nagy eltávolodást lehet lemérni attól az esztétikától, mely Hammurabitól, a fáraó-dinasztiákon, Periklész korán, a Medicieken keresztül napjainkig élt. Amennyire különbözik formakiképzésben egy Rolls-Royce- vagy Levassor-autó Amenofisz hordszékétől, éppen úgy megváltozott művészi élményünk. A verseny tehát áll, de megállás nincs. Nemzeti létünk attól függ, hogy menynyire tudjuk felvértezni kultúrával. És itt nemcsak a védettekről van szó, hanem a nagy, sokrétegű társadalomról: mert hiába a szellem megnyilatkozása, ha nincs, aki befogadja, hiába a remekmű, ha nincs megértő közönsége. A felvilágosító munka mindenki érdekében történik. Tán megkönnyezzük Homérosz hexametereit és Mürón plasztikáját, Paestum oszlopait és az Olimposz csodálatos istenségeit, mert azt hittük, örökre szívünkbe zártuk, — de a mi napunk másutt kel fel és ragyogó sugarai más színű szivárvánnyal kötik össze a földet az éggel. (Pesti Napló, 1927. marc. 13. 13.1.) A MAI FESTÉSZET MÉRLEGE Párizs, július Ha meg akarjuk érteni azt a folytonos, ki nem merülő energiafogyasztást, ami a művészetek érdekében történik, nem szabad elfeledni, hogy itt ma is, mint mindig, az egyéniségen van a hangsúly: minden lehetséges, csak a személytelen művészet nem. Az egyéni ötletességben kell tehát keresnünk az átváltozásoknak okait, valamint a benső, tartalmi értékeket. Azon a hatalmas területen, melyen két évtized óta példátlan szívóssággal a tehetségeknek újabb és újabb tartalékával nyomul előre a progresszív művészet — a kép körül oly mélyreható elváltozások történtek, melyekre jóformán a fogalmak sincsenek kitalálva vagy hézagosak, vagy éppen semmitmondók. Időálló meghatározásokról pedig szó se lehet. Az erupciók és szakadatlan metamorfózisok korát éljük. Lekanyarodás, hirtelen szakítás, elhasználás — hatalmas, eddig fel nem mért területek birtokbavétele. 86