Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

összetartozóságunk megtalálja azt a közös érintkezésből származó erőt, mely az angolokat, amerikaiakat, németeket szemmel láthatólag egybekovácsolta. Ez a kultúrprogram annyira világos, hogy hinnem kell kétségtelenül fejlődésünk reneszánszában, melynek ezúttal új fejezete kezdődik; ez a módszer az egész kontinens hatásos, kipróbált eszköze. Társadalmunk felvilágosításában és meghódításában nagy szerepet fog játszani. A képzőművészeteknél természetesnek találjuk, ha egyéb irányok mellett a haladó ízlés és világszemlélet is megkapja most már a hatásosabb támogatást. Nyomatékkal mutatok rá, hogy eddigi általánosabb meg nem értésünk és sokszor tudatos félremagyarázásunk abból a tragikus és segítség nélküli helyzetből fakadt, hogy az a művelt társadalom, melynek módjában volna a művészet szellemi megújulását támogatni, általában oly konzervatív ízlést kapott eddig, mely tisztán a múltba mutat. A jövőbe fejlődő művészet mégsem lankadó hittel és kétszeres energiával azon jogánál fogva munkál tovább: hogy a gyökerében megváltozott korszellem követeli új, kifejező művészi formáját. Mert mint mindent, az ízlést és formát is az élő élet termeli ki, tehát a művészet csak saját korát fejezheti ki, tehát nincs minden időkhöz szóló festészet. A primitív barbár, a hedonista görög, az aszkéta gótikus keresztény megtalálta saját formavilágát. Munkácsyt nem lehet Pheidiászon keresztül megérteni — Watteau-t Cimabuén — Rubenst a katakombák rajzain. Minden kor, minden stílus más szépségekre figyelmeztet és más általános ízlést vált ki. Korántsem mutattak meg az emberiségnek minden szépséget: még kétségkívül sok ismeretlen meglepetés vár reánk. Hogy a görög tenger partján megszületett és eddig legidőállóbb márványszobor és architektúra ismételten felbukkant a hellaszi szellem vérszegény megismétlésében — gyors letűnésével mindig egy steril és gyenge kor érdektelenségét bizonyította. Ma egészen új szellemi anyagi és művészi berendezkedésre van szükségünk. Sohasem volt az emberiség fejlődésének oly átfogó előretörése, mint most. Átformálódott a család, az utca, a társadalom: meghatványozódott a tudomány és művészet kiszolgálása. A családból kikergetett, köztéren mozgó, üzemekben munkával agyonsanyargatott nő a családját tartja fenn: a dohányzó, sportoló, férfias szokású modern nő más életbeosztású: szórakozásait, néger táncait a Fifth Avenue-tól a Bahama-szigetekig mindenkire rákényszeríti, — ráerőszakolja a szaxofon nyafogását, a nagydobok gyötrelmes, pufogó ütemével — kigúnyol mindent, ami Mozart, Schubert melódiáin, ritmusán vagy poézisén nőtt fel. Az elamerikaiasodott európai nagyvárosok nem látszanak a hemzsegő autók rajzásától, az ellenkező pólusok egyszerre hallgatják a rádiókoncertet. A gép — az idő és tér leküzdésének ez az új hérosza, megteremtette a kozmikus embert. Goethe gyalog, kocsin, hordszéken járta be Olaszországot — és többé alig tette ki lábát hazájából: ma száz-kétszáz kilométer sebességgel száguldjuk be a világot, és mindenki megteszi évenként a maga kis körútját Európában vagy éppen a föld körül... És végigseper a földgolyón Belzebub háborúja, mely kérlelhetetlen tanulságaival és vaslogikájával kikényszeríti az anyagi elváltozások és süppedések mellett a szellem és erkölcs gyökeres transzformációját. Kiirtha85