Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)
IL A FORMA Ingres mondja: „A rajz: kifejezés, benső alakzat, sík, megformált tér. " A forma művészi tekintélye és fontossága a múlt század felületes naturalizmusa által éppúgy szenvedett, mint a valószerűség túlzott keresése által, úgyannyira, hogy szinte újra fel kellett fedezni, hogy az összes nagy történelmi, művészi egységek egytől egyig formaproblémák voltak. Tehát a formaegység megváltozása volt a stílusváltozás. A forma a művészi ábrázolásnak nemcsak leglényegesebb feltétele, de legkülönfélébb gazdasági, társadalmi, vallási világnézetek stb. eredője; ezen erők, midőn stílust teremtettek, a formában leltek kifejezést. A szellemi evolúcióban ismét eljutottunk annak szükségességéhez, hogy megtaláljuk a formaegységet, melyet a reneszánsz óta elvesztettünk, mely megfeleljen a modern ember etikai és esztétikai követelményeinek, mely kifejezze szokásait, megformálja házi bútorait, lakását, középületeit, szobrait, képeit, monumentális alkotásait éppúgy, mint sétapálcáját és óraláncát. Ennek hiányában szenved stílustalanságban az építészet, szobrászat, festészet, iparművészet. Midőn a saját formaegységünket keressük, tudatosan a nagy egység, a szellemi közösség felé fordulunk, melynek megtalálása semmi egyéb, mint annak a közös gondolatnak és érzésnek kifejezése, mely ma az egész emberiséget áthatja. Valamint a fénykép a természet lemásolt formáival értelmetlen, művészietlen ábrázolás, éppoly kevéssé lehet a forma végső lehetőségeit, alakíthatóságát a természet nélkül elképzelni. A természet nélkül való művészet olyan, mint egy elragadott kocsi, melyet a fantázia vad ereje ismeretlen célok felé lendít. A természeti formák tanulmányozásának első kelléke a benső szerkezet kutatása, megállapítása, vagyis: a benső lényegesből való szervi kiindulás. A tárgyak és alakok külső felületén megjelenő formák a benső organikus struktúra hatásai. Kétségtelen, hogy a megfigyelés nem a külső okozati formákon kezdődik és halad befelé, hanem fordítva. Itt különbözik az igazi formakutatás, mely a benső lényegből indul ki, attól a felületi ábrázolástól, mely felszínes külsőségekből indul ki, technikai ügyeskedéseknek fontos helyet biztosít, hatásvadászó, szóval festői, de nem művészi benyomást kelt. A művészi ábrázolás kritikai, céltudatos, míg a festői csak intuíció, ösztönösség. Természetesen a differenciáló értékelése a formáknak megkülönböztet: lényeges és lényegtelen, állandó és esetleges formákat. Azon külső formák, melyek alatt csont és izomcsomók vannak, lényegesek és állandó jellegűek, míg a zsírképződések, a bőr, véredények textúrája stb. által jelentkező formák lényegtelenek. Ezen formák meghatározása: felbontás és ismét összefoglalás által érhető el. Természetesen mindig egy adott élő modell formáiról van szó és soha elképzelt, betanult, üres sematikus formalizmusról. Ez gazdagabb formakultusz. Ennek ellenkezője a felületes ábrázolás, mely az impressziókban élte ki magát és a formát (fényatmoszféra helyett) teljesen elhanyagolta. A testek plasztikusuk A sziluett, körvonal keresése tehát lényegesen értéktelenebb, mint a tömegmegjelenés. A kontúr csak velejárója a tömegnek és a legcsekélyebb megmozdulással eltávozik, eltolódik; a tömeg azonban állandóbb és ezáltal egy kontúr értéke 57
