Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

Úgy érzem, hogy ez a kiállítás mégis egy nagy elfogadó terem — minden üzleti és művészi hangsúlya mellett —, ahol a gyűlölködők és egymástól távol állók is kezet foghatnak, és pár barátságos szót válthatnak. Egy pillanatra mintha jóbarátok és rokonok lennének a kultúra és humanizmus jóvoltából. És mi hányadán vagyunk? Az első benyomás: templom előtt állunk. A feleslegesen nagy térfogatú feljárat előtt a homlokzat mindjárt elárulja a pavilon propaganda jellegét: toronnyal van kiegészítve, a fronton Szent István szobra áll, a homlokfalon templomi szobor. Előkészítő a Szent István évre. Ez a templomi hangulat még gazdagabb árnyalatot kap a benső kiképzésben. A csarnokszerű, történelmi dekorálás után egy szentély-imitációban találjuk magunkat: két oldalt villamos fáklyatartók, egy oldalmélyedésben színházszerűen megvilágított allegória, végül egy földig érő vitrázs, előtte a mennyezetről feszület. Azt hiszem, ez a kétségen kívül gondosan előkészített bevezetés: szimbóluma a Szent István-i magyar keresztény gondolatnak, melytől ez a nemzet ezer év óta egy pillanatra sem tágított, sőt részt kért magának a keresztes hadjáratokból, védi Európa kultúráját az ázsiai hordák ellen, ehhez a kultúrához ragaszkodik — és hogy tragédiánk teljes legyen: a megvédett és legújabban győztes Európa, csupa hálából a múlt iránt, irgalmatlanul feldarabolja, és a marakodók közt felosztja országunkat... Mindenesetre ez a legegységesebb része pavilonunknak, noha a szimbolikus és történelmi levegőből bizonyos zökkenéssel lépünk át a mai Magyarország reális és művészi életének további foglalatába. Mi itt kizárólag a festőművészeti problémával foglalkozunk. Tüzetes betekintés után örömmel kell megállapítani, hogy a sokrétegű feladathoz képest mindenütt szembeötlő a gondosság és ízlés az elrendezésben és hatásos beállításban. Annál inkább csodálkozom és elkedvetlenítő, hogy azok, akiktől sok függött, nem találták meg — éppen a művészi kérdés megoldásánál — a megnyugtató formát. Hát ez az, amihez szó fér. Tudom, hogy a világkiállításon, ahol az emberi munka egész komplexuma szerepel, nem lehet a művészetek kizárólagos jogáról beszélni, noha más nemzetekkel együtt éppen a franciák döntő súlyt helyeztek művészetükre külön kiállítási palotájukban — és a Petit Palais-ban (Ecole de Paris). Pavilonunkban látható képzőművészetünk kétségtelenül több mint egy leadott névjegy, de mindenesetre kevesebb, mint egy ország megjelenésének kielégítő bizonyítéka. Az ugyan nem tűnik ki, mintha ezek a falképek, éppen nagy felületüknél fogva, csak dekoratív célt szolgálnának. De ez mireánk nézve teljesen közömbös is. 177